Olvasónk azt tapasztalta, hogy átok is jár a drága étel mellé

Ma is az egyik legjobb szórakozás eltölteni néhány órát a pécsi vásárban, hiszen ami ott nincs, az talán nem is létezik, azonban a jó kedv gyorsan elillanhat a büfésoron, ahol a borsos árakon mért ételek, italok mellé néha bizony még átok is jár ráadásként.

Tudom, tudom, az idő, a szárnyas idő mindent megszépít, de emlékeim szerint anno egy-egy átmulatott éjszaka után azért is szerettük a pécsi vásár büfésorán kipihenni a fáradalmakat, mert olcsó és finom ételekkel (meg némi itókával) tudtuk orvosolni még fellépésük előtt a várható gyomorpanaszokat. Ma már - esetemben - ilyenről szó sincs, mégis viszonylag gyakran kerekedünk fel a családdal, hogy szétnézzünk a vásárban. Igen jó mulatság most is, szinte mindig találunk valami "kincset", általában teljesen felesleges dolgot, amit legfeljebb vásárfiának jó, meg hogy neve legyen a gyereknek. S persze azért a büfézés sem maradhat ki. Ahhoz már hozzászoktunk, hogy bizony ez már egyáltalán nem olcsó mulatság, sőt. Hogy egy példánál maradjunk: múlt vasárnap egy hamburgerért, egy májas hurkáért mustárral egy szelet kenyérrel és egy, a régi idők emlékére felhörpintett gömbszörpért 4400 forintot fizettünk. 

Tudom, tudom, akinek ez sok, miért megy oda, meg nem kötelező, stb., úgyhogy hagyjuk is ezt. Azt azonban nem állom meg szó nélkül, hogy a kéregetőktől nem lehet nyugodtan enni. Pofátlanok, szemtelenek, mint a piaci legyek (sic!). Jól ismert arcokról van szó, akik a hétközi munkanapjaikat amúgy a belvárosban töltik, hasonló célzattal.  Ráadásul nem árt velük vigyázni: az még hagyján, hogy többszöri felszólítás után sem hajlandók odébb állni, olyan is előfordul, hogy szóváltásig fajul a dolog, de a legdöbbenetesebb az volt, amikor egy baljós tekintetű asszonyság közölte, hogy ha nem adok neki pénzt, ott helyben megátkoz a famíliámmal együtt. Erre mondta boldogult, néhai apósom: mindig kell egy kis kockázat, amit ezúttal be is vállaltam. Csak megjegyzem: még mindannyian élünk.

Név és cím a szerkesztőségben