Postabontás

2024.04.02. 08:20

Meg kellene szüntetni végre az óraátállítást - hangsúlyozza olvasónk

Wald Kata

Fotó: Pesti Tamás

A nyári időszámítás eredetileg három nyári hónapra korlátozódott. Ekkor a kora reggeli órák és nappalok közti hőmérséklet már kiegyenlítődik. Viszonylag könnyebb volt hozzá alkalmazkodni. Aztán kora tavasztól majdnem a tél kezdetéig kitolták az időszakot, holott a kis ovisoknak, diákoknak, sőt, a dolgozóknak is a korai felkelés az óraátállítás nélkül is már nehezebben megy. Az őszi reggelek ködösebbek, hidegebbek, ergo nem csoda, ha még több a meghűléses beteg, akár fiatal, akár idősebb. Az óraátállítást meg kellene szüntetni végre, visszaállítani az eredeti állapotot, ami valóban csak nyári időszámítás lenne.

Úgy tudom, hogy korábban a Magyar Alvás Szövetség is közölte: az alváskutatók és az idő biológiájával foglalkozó hazai, illetve nemzetközi szakmai szervezetek egyöntetű véleménye szerint is az emberek számára a standard időszámítás lenne a leginkább megfelelő. Akkor miért nem történik semmi ezzel kapcsolatban az Európai Tanácsban?

Név és cím a szerkesztőségben

Ha érdekeset látott, hallott, mondja el nekünk! A 06 30/3511-111-es számon várjuk hívását minden hétköznap 8 és 16 óra között.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!