Én is Pécsett diplomáztam

Én is Pécsett diplomáztam – sokan mondhatják ezt el magukról hazánk híres személyiségei közül, akik teljesítményükkel, karrierjükkel öregbítik Magyarország első egyetemének hírnevét. Szeretnénk közülük néhány, saját területén maradandót alkotó, pécsi diplomást az olvasó figyelmébe ajánlani, bemutatni. Az természetes, hogy a Pécsi Tudományegyetem büszke a most bemutatandó végzettjeire, de az is kiolvasható az általuk elmondottakból, hogy ők is büszkék alma materükre, hiszen karrierjük, pályafutásuk során kamatoztatni tudták az egyetemen megszerzett tudást, gyakorlati tapasztalatot.

Baráti Kristóf, hegedűművész: A szakmai fejlődést a közösség ereje is folyamatosan felerősíti, a diákok egymástól is tanulnak

– A Művészeti Karról mindig azt gondoltam, hogy az a családias légkör, az a hangulat, az az infrastruktúra, amely itt megtapasztalható, egyedülálló ebben az országban. A lehetőségek többek között ezeknek is köszönhetően adottak, a diákok feladata az, hogy éljenek is velük. Az inspiráló környezet mindenkiből a legjobbat hozza ki – a Kodály Központ kapcsán már sokan elmondták, de én is megerősítem, hogy Magyarország egyik, ha nem a legjobb koncertterme, itt zenélni önmagában is óriási élményt jelent. Nekem megadatott, hogy a diplomamunkámat itt adhattam elő, mit mondjak, felejthetetlen volt csupa ismert muzsikus és karmester közreműködésével zenélni. A Művészeti Karra visszatérve, ez a Zeneakadémiához képest kis intézmény, sokkal kevesebb növendékkel és tanárral. Itt nagyobb hangsúlyt kap az a fajta szemlélet, amit én hasznosabbnak érzek, mint ami a zenei felsőoktatási struktúrában általános – gondolok itt a kamarazenei, vagy a zenekari tudásra, illetve a hangszerhez való egyfajta metodikai hozzáállásra, ha úgy tetszik, a hangszer eszközeinek a megtanítására. Azt gondolom, hogy a Pécsi Tudományegyetem egyik erőssége az, hogy a szakmai fejlődést a közösség ereje is folyamatosan felerősíti: a diákok segítik egymást, s örülnek egymás sikereinek. A tanárok szakmai tudásához kétség sem fér, ám emellett emberként is fel lehet nézni rájuk.

Háber István, a Pollack Eco Team csapatvezető oktatója : Rengeteg lehetőséget kínál a diákoknak a PTE

– Annak mindenki könnyen utána tud nézni, hogy mennyire jók a Pécsi Tudományegyetemen végzett diákoknak az elhelyezkedési esélyei, így inkább én egy másik szempontra hívom fel a figyelmet: a tanulmányok alatti lehetőségekre. Nálunk, a Műszaki Karon mindenkiben próbáljuk egyértelműsíteni, hogy a diploma, az egy dolog – de az is fontos, hogy a végzettek feltalálják magukat a „kinti világban”. A Pollack sok olyan projektet támogat, amelyben hallgatóink aktívan részt vesznek, s amelyről úgy gondoljuk, hogy a fejlődésüket szolgálja. A kibontakozásukhoz igyekszünk minden lehetőséget biztosítani. A karunkról azt szokták mondani, hogy roppant sokszínű, rengetegféle képzést kínál. Ez így is van, de ezen túl érdemes azt is megfigyelni, hogy mennyi az átjárás a képzéseknél, mennyi a közös munka a diákok között. Én is itt végeztem, s szerencsére már akkor jellemző volt ez a Pollackra, azóta azonban még jobb a helyzet. Hogy mást ne mondjak, a szakkollégiumi rendszer nagyon sokat segít nekünk, oktatóknak is abban, hogy megtaláljuk a kiemelkedő tehetségeket, s összehozzuk őket hasonlóan kivételes képességű diákokkal. Nem ritka az sem, hogy ők később a nagybetűs életet is együtt kezdik el, mondjuk egy közös projektüknek köszönhetően helyezkednek el egy nagy cégnél.

Bakos Piroska, újságíró: Tudást adtak, s egyben tartást is mutattak a tanáraim az egyetemen

– 1993-ban kezdtem tanulni a pécsi egyetemen, 2000-ben végeztem – azért tartottak hét évig a tanulmányaim, mert elnyertem egy németországi ösztöndíjat. Úgy hogy ezzel kezdem: örülök annak, hogy az egyetem segítségével tudtam külföldön is tanulni, s megismertem egy másfajta gondolkodásmódot, egy másfajta világszemléletet. A bölcsészkaron a magyar volt a fő szakom, rengeteg nagyon jó oktatótól hallgathattam órákat, akik azonban nem csak tudást adtak, hanem emberi tartásból is példát mutattak – ahogy ők álltak a világ dolgaihoz, amiket mondtak nekünk, nem- egyszer a tanórák keretein kívül, az rendre megszívlelendő volt. A kommunikáció szak nekem olyan volt, mint egy család: akkoriban egy-egy évfolyamra még csak 10-12 diák járt, mindenki ismert mindenkit, s ez nyilván egy roppant hatékony műhelymunkát tett lehetővé. Segítettük és támogattuk egymást, tényleg nagyon együtt voltunk, együtt mozdultunk mi is, de a tanárok is, hiszen mindenki ismert mindenkit.
A mostani, azaz a televíziós újságírói pályafutásom is a pécsi egyetemen indult: azt korán eldöntöttem, hogy a tömegkommunikációval szeretnék foglalkozni, de erre a lehetőséget az UnivTV-től kaptam meg, ott készítettem az első anyagaimat. Ezért a mai napig hálával tartozom az ott dolgozóknak. Összességében tehát nagyon örülök, hogy Pécsre jártam – amikor jelentkeztem, először a fővárosban gondolkodtam, de a szüleim ráhatására végül Pécs került a jelentkezési lapra. És ezt egyáltalán nem bántam meg.

Horváth Zsolt, élvonalbeli labdarúgó: Jól döntöttem, s ebben egészen biztos vagyok

– A jogi karra jártam, ott szereztem a diplomámat. Őszintén szólva egyáltalán nem volt egyszerű az élsportot és a tanulást összeegyeztetni, de megérte. Én általában az edzések után ültem be a könyvtárba, akkor kezdtem neki a tanulásnak. Vagyis pontosítok: arra azért odafigyeltem, hogy a megerőltető tréningek után pihenjek kicsit, regenerálódjak, szóval inkább a szabadidőm rovására mentem tanulni. A legtöbb tanár respektálta, hogy labdarúgó vagyok egy élvonalbeli klubnál, de arról azért szó sem volt, hogy kivételeztek volna velem a vizsgákon, hogy megengedőbbek, elnézőbbek lettek volna velem - ugyanúgy feleltem, ugyanolyan körülmények között kellett számot adnom a tudásomról, mint bárki másnak. A tanulásban a csoporttársak sokat segítettek, voltak bejáratott embereim, akinek a jegyzeteire biztosan számíthattam. Nagyon szerettem diák lenni, ráadásul mivel tüke pécsi vagyok, hatalmas lokálpatriotizmussal megáldva, így aztán őszintén szólva egy percig sem volt kérdéses, hogy a Pécsi Tudományegyetemet választom. A jog mindig is érdekelt, s a pécsi Jogi Karról csupa jó dolgot hallottam mindenkitől, akivel beszéltem akkoriban, úgyhogy amikor dönteni kellett, hogy merre induljak el, igazából nem volt kérdés, hogy a városom intézményében tanulok tovább. Jól döntöttem, ebben a mai napig teljesen biztos vagyok.