2016.11.28. 12:45
Siker a Tüke Kártya
Nagyon népszerű a Tüke Kártya, és az igényeknek megfelelően a szolgáltatások is bővülnek. (x)
Mintegy 2000 Tüke Kártya-tulajdonos volt a város segítségére azzal, hogy elmondta véleményét, így a rendszert üzemeltető Pécsi Kommunikációs Központ Kft. az igényeknek megfelelően tovább fejleszti a kártya szolgáltatásait – jelentette be Pécs polgármestere a napokban. Páva Zsolt minderről a Tudásközpont előtt beszélt, hiszen a bibliotékába 15 százalékos kedvezménnyel iratkozhatnak be a Tüke Kártyák tulajdonosai, akik az adventi vásáron 10 százalékos kedvezménnyel is vásárolhatnak ételt, italt, ajándékokat.
– Kártyatulajdonosok pedig egyre többen vannak, hiszen a tavaly megújult kártyát kevesebb mint egy esztendő alatt több mint 18.000 ember igényelte, az emberek közel fele ezzel vásárolja meg buszbérletét. E kedvezményekkel 26 millió forintot spóroltak a pécsiek fél év alatt – mondta a polgármester.
Páva Zsolt elmondta, az elmúlt két hétben mintegy 2000 kártyabirtokos tolmácsolta a konzultáción véleményét arról, mi módon lenne jó megújítani a kártyát.
A kártyatulajdonosok 72,7%-a nyilatkozott úgy, hasznosnak tartja Tüke Kártyáját. Jó részük buszbérlet vásárlásakor, 50%-uk más elfogadóhelyen is használja kártyáját. A válaszadók leginkább a divat/ruházat, a kikapcsolódás (siklósi, szigetvári fürdők, Zsolnay-negyed) és a szolgáltatások kategóriákban használták Tüke Kártyájukat, de az egészség és a gasztronómia kategóriák is kiemelhetőek. A válaszadók fele a bérletkedvezményt találta vonzónak a kártya kiváltásakor. 23,8%-uk a kedvezmények miatt váltotta ki kártyáját, 22,3% úgy vélte, hogy pécsiként fontos számára, hogy a közösség tagja lehessen.
A kártyabirtokosok 90%-a ajánlja vagy ajánlani fogja a kártyát rokonainak, ismerőseinek.
Az emberek elégedettek a kedvezményeket összegyűjtő Tüke Kártya-honlappal, valamint az elfogadóhelyek újabbnál újabb kedvezményeiről tájékoztatást adó hírlevél-szolgáltatással is.
– Az elfogadóhelyek száma folyamatosan bővült az elmúlt hónapokban, s a kártyát használók négyötöde ezt el is várja, ahogy a kedvezmények mértékének emelését is. Éppen ezért tovább bővítjük és új típusú, folyamatos akciók bevezetésére is készül a Pécsi Kommunikációs Központ Kft. az új évben – jelezte előre a városvezető.
Páva Zsolt zárásként elmondta: a válaszok szerint a kártyatulajdonosok több mint 95%-a biztosan meg fogja hosszabbítani kártyáját.
A jelenleg forgalomban lévő Tüke Kártyákat a lejáratot követően jövő év február 28-ig használhatják és cserélhetik le a kártyatulajdonosok. Az új, 2018. február 28-ig érvényes kártyák idén december 5-től igényelhetőek az ismert ügyfélszolgálati pontokon.
Online igénylés és fizetés
Idén a kártyatulajdonosoknak lehetőségük nyílik online igénylésre és fizetésre is. Az online igényelt és fizetett kártyák postai házhoz szállítással és ügyfélszolgálati ponti átvétellel egyaránt kérhetőek. A hosszabbítás díja 800 Ft. A 15 hónapig érvényes, új Tüke Kártya „havi díja” így alig több mint 50 Ft.
Továbbá azok, akik új kártyatulajdonosnak ajánlják a programot, s ajánlottjuk kiváltja a Tüke Kártyát, fél áron, mindössze 400 Ft-ért juthatnak hozzá kártyájukhoz. Aki pedig két vagy több új tulajdonost hív meg a Tüke Kártya-programba, ingyenesen hozzájuthat Tüke Kártyájához.
A Tüke Kártya ügyfélszolgálatai a Széchenyi téren, a Biokom Siklósi úti központi irodaházában, a Millennium Üzletházban és az Apáczai Művelődési Központ aulájában találhatóak. Minden információt megtudhat a tukekartya.pecs.hu oldalon.