Sport

2010.01.19. 11:04

A két játékossal erősítő Uniqa-PVSE bajnok akar lenni

A napokban két játékossal erősítette meg keretét az Uniqa-PVSE NB I. B-s férfi kézilabdacsapata, amely meg akarja nyerni a bajnokságot. S ha ez öszszejön, indulni szeretne az első osztályban.

K. Mayer András

Tavaly hiába álmodoztak. Szinte hibátlan teljesítménnyel megnyerték a bajnokságot, de az örömbe jó adag üröm vegyült. Kiderült ugyanis, hogy az első osztályú szereplésre, amiért egész évben küzdöttek, hajtottak, nincs pénz.

Le a kalappal előttük, hiszen olyannyira nem ment el a kedvük az egésztől, hogy idén újra megpróbálják megszerezni az aranyérmet. Persze mindezt kimondani nagyon könnyű, de az őszi szezon alapján kiderült, tesznek is érte, hogy a nyáron ismét ne rajtuk múljon, lesz-e élvonalbeli férfi kézilabda Pécsett, vagy sem. Danyi Gábor együttese jelenleg második a tabellán, egy ponttal van lemaradva a Váctól – a tavaszi tizenhárom fordulóban ezt az egyetlen pontocskát kell ledolgozniuk. Hogy mindez sikerüljön, az utóbbi napokban jelentősen erősítettek: náluk folytatja kölcsönben a komlói kapus, Pókos Zoltán, valamint visszatért hozzájuk Kiskunhalasról a jobbszélső Boda Péter.

– Boda Peti képzett, nagyon gyors játékos, vele és Pókos Zolival egyértelműen az a célunk, hogy minden meccsünket megnyerjük – fogalmazott Danyi Gábor. – Ami ugyebár azt jelentené, hogy bajnokok leszünk.

A pályán is elég nagy lesz a csata az aranyért, de valószínűleg a lehetséges támogatók ajtajánál is öldöklő harcot kell majd vívniuk, ha biztosítani akarják az első osztályhoz szükséges feltételeket.

– Azt nem lehet még egyszer eljátszani, hogy szinte nulla forintból bajnokságot nyerünk, a végén mégsem jutunk fel! Elkezdtük már az ezirányú munkát is, vannak is ígéretek – mondta Danyi Gábor, majd amikor megkérdeztük, hogy több is van-e, mint ígéret, így folytatta: – Jó fokmérő lesz az áprilisi férfi Magyar Kupa-döntő. Szeretnénk Pécsre hozni, összekötni az EKF-fel, s elviekben ennek mindenki örül. Telt ház lenne, a bevétel szempontjából is jónak ígérkezik a rendezvény, ugyanakkor még így is nehéz támogatót szerezni, s a város is nagyon megfontolja, hogy mire adja ki a pénzét. Vagyis fogalmazzunk úgy, hogy sokfelé indultunk el, de én óvatos duhaj maradok.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy a pécsiek legtapasztaltabb játékosa, a korábbi NB I-es gólkirály, Németh Attila hogy látja csapata esélyeit: – Az őszi szezonban voltak gondjaink, becsúszott két vereség és egy döntetlen, de azóta összeállt a társaság, zsinórban nyertük a meccseket. Pókossal és Bodával kiegészülve ismét esélyesek vagyunk az aranyéremre. Igen, bízom benne, hogy sikerül!

A tavaszi szezon február 13-án kezdődik. A 14. fordulóban a Szigetvár az Uniqa-PVSE együttesét fogadja, a KBSK-Tom Trans pedig Ajkára utazik.

Az állás az őszi 13 fordulót követően

1. Vác 22 pont
2. Uniqa-PVSE 21
3. Tata 20
4. KBSK-Tom Trans 18
5. Rinyamenti KC 16
6. Várpalota 16
...14. (utolsó) Szigetvár 2

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!