Szamira férjez ment, és anya lesz

[caption id="" align="alignleft" width="380"] Szamira Vujity Tvrtko családjában talált új otthonra.
[/caption]Büszke vagyok erre a lányra, aki családom tagja lett. Németh Szamira boldog feleség, februárra várja első gyermekét. Férje Hasszán, sorstársa. A szomáli-angol fiatalember gondját viseli, igazi társa a sokat szenvedett árvalánynak.

Szamirát másfél éve hoztuk haza Szenczy Sándor barátommal, egy szomáliaiak számára kialakított menekülttáborból, ahol 170 000 ember között tengődött, egy hatvanhárom éves ember negyedik feleségeként.
Hogy is kezdődött? Szamira édesapja, Németh Lajos egy magyar ember volt, nem messze Pécstől, egy kis faluban született. 1956-ban elhagyta Magyarországot és rejtélyes körülmények között Szomáliában kötött ki. Sorra születtek a gyermekei, közöttük Szamira. Aki tizenhat éves volt, amikor az iskolából hazatérve vérbe fagyva találta édesapját és három testvérét.

A bőrük színe miatt végezték ki őket abban az országban, amelyet hivatalosan is a világ legveszélyesebb helyének tartanak. Szamira felkapaszkodott egy teherautóra és elmenekült. Átszökött a kenyai határon, bejutott egy menekülttáborba. Ott elkezdte mutogatni magyar édesapja születési anyakönyvi kivonatát, folyamatosan azt hajtogatva, hogy ő bizony félig magyar lány.

2008 júniusában utaztunk el érte. Hazahoztuk. Apja családjánál nem találta a helyét. Ők nem értették Szamirát, Szamira pedig nem értette, hogy miért nem kell ő édesapja rokonainak.

Hozzánk, a mi családunkhoz költözött. Iskolába járattuk, magyarul taníttattuk. Családunk része, gyermekeim testvére lett. Kapott egy szobát, és esélyt a békés életre. Itt, nálunk, Magyarországon talált rá a szerelem.

A folytatás, és további érdekességek a pokoli.hu oldalon!