Mészáros-per: nem dőlt el, hogy jár-e a negyvenmillió
Mik ezek?
XAmint az ismert, bruttó 40 millióra perli a Pécs2010 Menedzsment Központot Mészáros András, az EKF-program tavaly menesztett főigazgatója. A nyár elején kezdődött eljárás tegnap tanúk meghallgatásával folytatódott. Két pécsi újságírót is beidéztek, akiktől azt tudakolta a bíróság, szerintük megfelelő volt-e a kommunikáció Mészáros András munkálkodása idején.
Az újságírók (Pauska Zsolt, a Pécsi Újság.hu főszerkesztője, és Cseri László, a Dunántúli Napló munkatársa) egymástól függetlenül, ám gyakorlatilag egybehangzóan úgy vélekedtek: az EKF-fel kapcsolatos információk nem voltak egységesek a központ és az önkormányzat tekintetében. Elmondták, egyesek a központ pozitív kommunikációra vonatkozó stratégiájával ellentétes információkat szivárogtattak ki. Mikor ezek a nyilatkozatok napvilágot láttak, a menedzsment központ vezetésének a nyilvánosság előtt kellett magyarázkodnia.
Tanúként hallgatták meg Gonda Tibort, Pécs volt alpolgármesterét is, aki vallomásában ennek ellenkezőjét állította. Kifejtette, Mészáros munkába állása után leállt egy olyan közbeszerzési folyamat, amely megalapozhatta volna a marketingmunkát, emiatt kétszázmillió forinttól esett el a város. Hozzátette, Mészáros András nem tudott a volt művészeti igazgatóval, Méhes Mártonnal dolgozni, ellehetetlenítette a munkáját.
Kiemelte ezt is, a marketing területén több hibát is elkövetettek Mészárosék: nem alkottak kellő időben stratégiát, ezért nem tudták megindítani a közbeszerzést, mindezek miatt szerinte milliárdos kár érte Pécset, hiszen nem tudták lehívni az ilyen célokra rendelkezésre álló forrásokat.
A tárgyalás decemberben, újabb tanúk meghallgatásával folytatódik.
Ahogy Mészáros látja
Mészáros András az előző tárgyalási napon, júliusban fejthette ki álláspontját. Többek között azt mondta, szerinte a pécsi szocialista frakció tagjai között zajló politikai játszmák vezettek oda, hogy puccsszerűen, a polgármester megkerülésével döntöttek felmentéséről.
Kijelentette, olyan feladatokat kértek tőle számon a kirúgásáról szóló előterjesztésben, amelyeket vagy elvégzett ő, illetve munkatársai, vagy egyszerűen az önkormányzat, illetve a kulturális minisztérium hibájából képtelenség lett volna.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. princék 2009. október 10. 12:31
látod bandus,bekellett zárni a klub-odat,visszasírjuk ám a napi 50ezres forgalmadat,amit a repieidből "lecsapódott"!ezek a geci gondatibiék kibasztaák a nekünk aranytojást tojó tikot,téged bandusunk,csak nehogy most+ még a perköltséget is teneked kell fizetned,intézzd el,hogy a gonda fizesse azt is neked,vagy a "rizsacsabi",akinek jól halad ám a centrum-kis hotel projektje?Ha sikerül újra 1 ilyen bulis helyet találnod,szólj ám nekünk is,hogy kinyissunk ott???Találj ki majd 1 jó nevet,mert a trendó-nk már kicsit avétos lett.
-
5. forsters 2009. október 10. 10:44
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
4. Dr. G. A. 2009. október 10. 06:14
Bandikám, Te zseniális!
Adj a pofájukra....!! -
3. 19fater54 2009. október 10. 05:34
Mészáros úr kérje a 40 millát a krimótól ahol volt az irodája,és húzzon a boldogságos p......!
-
2. KÓRUSOLIMPIA 2009. október 9. 22:20
Nem felejtjük el Mészáros úrnak: a 2010-es pécsi KÓRUSOLIMPIÁT úgy gáncsolta el, hogy felületesen olvasott bele a 30 oldalas tanulmány-tervbe.
Inkorrekt szerződést fogadott el a pécsi vezetéstől -nem volt elég erkölcsi tartása meggondolni az aránytalanságot-, így havonta vett fel milliós fizetést.
Jogászok támadják meg a tisztességtelen szerződést, majd olvassák fejére a károkozó főigazgatónak az alkalmatlanságát, s egyezzenek meg, hogy Mészárosnak jogilag akár járhatna 40 millió, de a városnak Mészárostól járna 400 millió, tehát sürgősen felejtse el, hogy Pécs még fizessen is neki, hiszen ő tartozik a városnak SOKSZOROSAN!
Az EKF-nek MÉSZÁROS ANDRÁS OKOZTA A LEGTÖBB KÁRT. -
1. bakteruurr 2009. október 9. 21:30
Nem tudja valaki hogy Trendó Bandi épp hol igazgató?
Kíváncsi lennék merre nyomul.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









