Cirfandli Ünnep: Pécs bora az utcára megy
Mik ezek?
XKóstolt már cirfandlit? - ennek a kérdésnek kellene elhangoznia minden pécsi vendéglőben, amikor egy távolabbról érkező, netán külföldi vendég helyi bort keres. Jelenleg sajnos nem ez a helyzet, lévén nincs cirfandli a legtöbb borlapon, de a felszolgáló se kóstolt még nagy valószínűséggel ebből a pécsi fajtából.
A pécsiek ismerik ugyan, legutóbbi felmérésünk azt mutatta, hogy a borvidékre legjellemzőbb fajtának gondolja 70 százalékuk, de valójában sokkal kevesebben kóstolták, és még kevesebben vannak, akik rendszeresen fogyasztják. Itt, a bama.hu borblogon már eddig is igyekeztünk érdeklődést kelteni, írtunk róla itt is, és anyablogunkon is, de kóstoltattuk, sőt más szerzők nagyobb riportot is készítettek e témában. Most itt az alkalom, hogy minimális erőfeszítéssel felfedezzük magunknak az igazi pécsi bort.
A Pécsi borvidék autentikus, egyedi, ám sokszor háttérbe szorult fajtája, a cirfandli megismertetése és népszerűsítése érdekében ugyanis közös kampányt indított a Pécs-Mecseki Borút, a Mohács-Bóly Fehérborút és a Pécsi Borozó gasztronómiai és bormagazin. A kampány leglátványosabb eleme június 5-én, azaz szombaton lesz, amikor is egy teljes napon át, délelőtt 10 órától este 22 óráig ismerkedhet a nagyközönség a cirfandlival és mindkét borútról érkező termelőivel a pécsi Ferencesek utcájában, vagyis a Kult-utcában.
A Pécsi Borozó aznap megjelenő nyári számában olvasható lesz a májusban megszervezett cirfandli-kóstoló eredménye, június 5-én a nagyközönség véleményére vagyunk kíváncsiak, míg már a közeljövőben folytatódik a kampány a gasztronómia bevonásával, illetve több vidéki nagyvárosban szervezett tematikus, borvidéki kóstolóval. Június 5-én mutatjuk be a kampány és a cirfandli logóját, amelyet ezentúl akár a termelők is felhasználhatnak a címkéken, valamint a kampány szlogenjét: Cirfandli. Egy csepp Nap.
A logózott kóstolópoharat a Pécs-Mecseki Borút információs pavilonjában lehet majd megvásárolni, 500 forintban kerül, akárcsak a Bormajális alkalmával, 400 forintért lehetőség nyílik a visszaváltásra. A megvásárolt pohár mellé adunk egy szavazólapot, ahol a vendégnek lehetőség nyílik a 3 „kedvenc” cirfandli borának megnevezésére és az info-pultban a leadására. A cirfandliktól függetlenül a termelők más boraikat is bemutathatják.
Úgyhogy most nincs semmi kifogás, jövő szombaton nem is eshet eső, nem fújhat szép, hiszen egy csepp Nap jár mindannyiunknak a Cirfandli Ünnepen.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Pulykavirsli 2010. május 30. 18:37
T Szerk.!
Pécs bora, nagy P-vel!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









