Egy koncertre összeállnak az angol férjek
Mik ezek?
X– Manapság mindenki Angliába tart – angolként mi tartja itt Magyarországon?
– A magyar bankkölcsönömre gondol? Az biztos, hogy köt. Egyébként sok oka van, hogy itt élek, bár nem feltétlenül szeretek itt sem mindent. A másik, hogy öreg vagyok már hozzá, hogy visszamenjek, ott sem lenne könnyű munkát kapni. Az biztos, hogy a lányom, aki most kint él, nagyon szeret ott lenni.
– Harminc év alatt mennyire változott meg a magyarok Anglia-képe?
– Eléggé. Leginkább olyanoknak tartották az angolokat, mint a németeket: pedánsnak, merevnek, szigorúnak. De akik mostanában kint jártak, azt tapasztalják, hogy az ottani emberek barátságosak, informálisak, közlékenyek.
– Viszont a következő hetekben nem kell elutazni egy kis angol kultúráért, helybe jön. Mit tervezett?
– Tényleg úgy tűnik, én lettem a Brit Napok főszervezője, ami csöppet sem baj. Mivel nem egy hétbe sűrítettem mindent, hanem szétszórtuk a programokat novemberre, sőt még decemberre is, Brit Ősz lett a címe. Azt találtam ki, hogy egyetemi előadások és esti, zenés műsorok lesznek párban, izgalmas keveredésben.
– De azért Andy Rouse is fellép, nem csak szervez.
– Bizony így lesz, méghozzá az angol férjek triumvirátusával: egy mesemondó és egy rockgitáros-költő kollégámmal csinálunk egy estet. Azt mondtuk, mindhárman itt élünk Magyarországon, magyar feleségünk van, és még az érdeklődésünk is közös, úgyhogy rajta!
Eddig hat lemez
Andy Rouse 1955-ben született, az angliai Tewkesburyből származik. 1979 óta él Pécsett, illetve Martonfán. Anyanyelvi lektorként kezdett dolgozni, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem docense. 1995-ben hozta létre barátaival a Simply English nevű, főként brit népdalokat, balladákat játszó együttesét. Eddig hat lemezük jelent meg. A Brit Ősz szervezője 2011-től. Nős, két gyermeke van.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









