2012.03.08. 17:14
Egy egész életművet hagy örökül a dékán
Idén tölti be 65. életévét Koltai Dénes, a PTE FEEK dékánja, ezért júniusban leköszön posztjáról.
A pécsi egyetemen leghosszabb ideje, 1983 óta vezető pozícióban lévő Koltai Dénes, a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar dékánja egy életművet ad örökül. Utódja a kari tanács tegnapi határozata alapján Nemeskéri Zsolt intézetigazgató lehet.
– Mi az előnye és a hátránya annak, ha valaki hosszú ideig vezető?
– Egyfajta elhatározást, modellt biztosabban végig lehet vinni, s azt hiszem, nálunk ez történt. Hátránya lehet, hogy a folyamatos személycserék dinamikusabbá, innovatívabbá is tehetnek egy szervezetet. Bízom benne, hogy az utánam jövők e lépéseket megteszik.
– Mire a legbüszkébb?
– Nem lehet felsorolni, de leginkább a kollégáimra, a tanítványaimra, és arra, amit ez a kar elért rövid hét év alatt.
– Mihez kezd júniustól?
– Még tanítanék, mert azt nagyon szeretek, és professzorként erre 70 éves koromig van lehetőségem. És szeretnék egy sajátos önéletrajzot is írni, ahol a magam életútján keresztül kiderülne, hogyan is jött létre a közművelődési szakcsoportból egy emberöltő alatt egy önálló intézet, majd egy kar.
– Beleszól majd az irányításba, ha marad?
– Semmiképpen, a dékáni poszttal a felelősséget is átadom, kiváló utódom lesz, tudja mit kell tenni. Természetesen, ha a tanácsomat kéri valaki, az ajtóm nyitva fog állni.
– Szabadidejében fest is, de kertjéről mesélnek igazán csodákat. A karhoz hasonlóan építette azt is?
– A festés csupán hobbi, bár barátaim, ismerőseim általában elkapkodják, amit készítek, remélem, ez jót jelent. A fényképezéssel is szeretnék megismerkedni, egy jó gépet már kaptam kezdésnek. A kertészkedéshez sem értek, de szép dolog, és szeretem.
Negyven éve oktat
Koltai Dénes 1947-ben Pécsett született. Pedagógia szakos előadó, a neveléstudomány kandidátusa. Negyven éve, 1974 óta tanít a felsőoktatásban, elsősorban pedagógiát és felnőttoktatást. Kutatási és fejlesztési tevékenysége középpontjában a felnőttoktatás tartalmi és szervezeti megújítása, az andragógia mint egyetemi szak megalapítása, tartalmi kidolgozása állt. Nős, előző házasságából két lánygyermeke született.