bíróságra került az ügy

2020.03.12. 13:57

Lakásotthonban élőket bántottak

A Pécsi Járásbíróság a március 11. napján megtartott előkészítő ülésen fiatalkorú, elsőrendű vádlottat 2 rendbeli kényszerítés bűntettében és 2 rendbeli kényszerítés hatósági eljárásban bűntettében, míg  fiatalkorú, másodrendű vádlottat 2 rendbeli kényszerítés bűntettében, mint bűnsegédet bűnösnek mondta ki, ezért a bíróság az elsőrendű fiatalkorú vádlottat – halmazati büntetésül – 10 hónap szabadságvesztésre, a másodrendű fiatalkorú vádlottat 1 év szabadságvesztésre ítélte.

A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását mindkét vádlott vonatkozásában 1 év 2 hónap próbaidőre felfüggesztette, egyúttal a vádlottak pártfogó felügyeletét, valamint Közösségi Foglalkoztatóban való részvételét rendelte el.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlottak és a sértettek egy baranyai lakásotthonban nevelésbe vett fiatalkorúak.

Az elsőrendű vádlott a kiskorú sértettől elvette a kóláját és édességét, majd az azok megevése, megivása ellen tiltakozó kiskorú sértett nyaka elé tartotta pár centiméter távolságra az ezt megelőzően a másodrendű vádlottól kapott bicskát, egyúttal felszólította a sértettet értékei és pénze átadására, illetve arra, hogy adja át a telefonját azért, hogy azon játszhasson. Az elsőrendű vádlott e felszólításának a kiskorú sértett nem tett eleget, mire az elsőrendű vádlott két alkalommal beleszúrt a kanapén ülő kiskorú sértett lábán levő műanyag papucs talpába anélkül, hogy a penge a papucson áthatolt volna. Eközben a másodrendű fiatalkorú vádlott az elsőrendű vádlottat folyamatosan bíztatta.

Mindezeket követően az elsőrendű vádlott a kiskorú sértettet is felszólította szemüvege felpróbálás miatti átadására. Miután az elsőrendű vádlott e kérésének kiskorú sértett sem tett eleget, az elsőrendű vádlott a kiskorú sértettet a jobb combján bökdösni kezdte, majd a bicskát kiskorú sértett nyaka elé tartva felszólította e sértettet, hogy ha a jövőben kap zsebpénzt, azt adja át neki. Kiskorú sértett azonban közölte az elsőrendű vádlottal, hogy nem ad át neki semmit, melyre és az otthon nevelőjének közeledésére az elsőrendű vádlott a bicskát eltette, és e sértettől ellépett, és tőle értékei átadását ezt követően már semmilyen módon nem követelte.

Ezen kívül a fiatalkorú vádlottak az udvaron tartózkodtak majd a másodrendű vádlott egy 20 forintos pénzérmét feldobva felszólította kiskorú sértettet, hogy táncoljon és az érmét 20 másodpercen belül keresse meg, amelyet a sértett megtagadott. Emiatt az elsőrendű vádlott kilátásba helyezte a sértett megverését, ezért a sértett a pénzérmét keresni kezdte. Eközben az elsőrendű vádlott felszólította kiskorú sértettet, hogy azonnal adja át a telefonját a másodrendű vádlottnak, különben elveszi, illetve eltöri a bordáját, mire a sértett átadta a telefont. Ezek után a másodrendű vádlott telefonon rögzítette, ahogy az elsőrendű vádlott a pénzérmét kereső sértettet ököllel gyomorszáján és fején megütötte, melynek hatására a kiskorú sértett összegörnyedt és így a pénzérmét is megtalálta. Ezután az elsőrendű vádlott felszólította kiskorú sértettet, hogy térdeljen le, csókolja meg a földet, majd a cipőjének az orrát és a talpát is nyalja meg.

Eközben a másodrendű vádlott felment a lakásotthon erkélyére, míg az elsőrendű vádlott az udvaron álló kiskorú sértettet a földre fekvésére szólította fel, és mintegy annak nyomatékosításaképpen egy ízben jobb tenyerével tarkón ütötte. Emiatt kiskorú sértett félelmében lefeküdt a földre, melyet követően őt az elsőrendű vádlott földdel megdobálta, majd felállásra szólította fel, melynek e sértett félelmében eleget is tett. Eközben a földről felálló kiskorú sértettet a lakásotthon erkélyén tartózkodó másodrendű vádlott egy órával fejbe dobta, ami miatt e sértett sírni kezdett. Erre a lakásotthon nevelője is felfigyelt, a vádlottakat a szobájukba távozásra szólította fel és értesítette a rendőrséget.

Később az elsőrendű fiatalkorú vádlott a két kiskorú sértettet a feljelentés visszavonására szólította fel, azzal, hogyha ezen kérésének nem tesznek eleget akkor megvereti őket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!