Hűha!

2021.03.08. 14:20

Bombanővé fogyott a TV2 sztárja, megmutatta a testét

23 kilótól szabadult meg Kandász Andrea, és bár alapvetően szégyenlős típusnak tartja magát, bevállalt egy erotikus fotózást.

Forrás: Bors

 

Kandász Andrea története nyolc hónappal ezelőtt kezdődött. Mivel a TV2 sztárját a férje, Ferenc pont úgy fogadja el, amilyen, a műsorvezetőnek fel sem tűnt, hogy szép lassan 86 kiló lett. Azt a napot, amikor némileg gyanútlanul ráállt a mérlegre, és szembesült a súlyával, sokként élte meg.

„Egyszerűen nem hittem a szememnek!

Már azon a júliusi napon elhatároztam, hogy ennek véget kell vetni. Bevallom, korábban hajlamos voltam koplalni, most is így vágtam bele a fogyókúrába, sőt, mellette futottam is rendszeresen. A szervezetem persze teljesen kimerült, fáradt voltam, az eredmény pedig bárhogy is akartam, elmaradt. Ekkor döbbentem rá, hogy változtatnom kell” – kezdte a Ripostnak Kandi, aki új módszer után nézett.

Az volt a konkrét célja, hogy 86 kilóról 63-ra fogyjon, ami 173 centis magasságához a testtömegindex szempontjából is ideális. Továbbra is rendszeresen futott, rúdtáncolni kezdett, ami egészen új kapukat nyitott meg előtte, hiszen a nőiességét is újra meg tudta élni.

Szerencsére imádom a zöldségeket és a halat, általában egész nap ezeket eszem, kis adagokra elosztva. A lényeg, hogy három hónapja tartom ezt a 63 kilót, már csak izmosodni szeretnék” – árulta el a tévés, aki nem szeretné, ha a jövőben beindulna az úgynevezett jojó effektus, ezért most már rendszeresen rááll a mérlegre.

A 23 kilós fogyás után nem csoda, hogy Kandi a szégyenlőssége ellenére büszkén mutatta meg az alakját egy dögös fürdőruhában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!