Kék hírek, bulvár

2008.10.27. 15:11

Megtámadott kávézó: rendőrkézen az értelmi szerző

Őrizetbe vették a pécsi rendőrök azt a büntetett előéletű férfit, aki a gyanú szerint az értelmi szerzője, és egyik elkövetője volt a vasárnap hajnali diszkótámadásnak. A férit és öt társát csoportos garázdasággal és súlyos testi sértéssel gyanúsítják.

MB (DN)

A rendőrségre vasárnap, éjfél után háromnegyed órával befutott egy hívás, amely már sejtette, nagy „balhé” készül: a telefonáló azt mondta, az egyik belvárosi parkolóban több, baseball-ütővel, és más eszközökkel felszerelkezett férfi szállt ki két kocsiból.

Pár perc múlva egy újabb hívó azt közölte, az egyik, a Rákóczi úton található szórakozóhelyen már ki is tört a csetepaté. Egy, a helyiségben tartózkodó fiatal nő így elevenítette fel a történteket:

- Tömve volt a hely, főleg tizenévesekkel. Mi fent, a galérián ültünk, így csak arra figyeltünk fel, hogy óriási hangzavar támadt. Lenéztünk, és láttuk, hogy különféle eszközökkel legalább tíz, de lehet, hogy több fiatal veri szét a berendezést, és ütnek mindenkit, akit csak érnek. Legfeljebb két percig tartott, azután elmentek – mondta a szemtanú.

A támadók távozása után szinte azonnal a rendőrök, akik már az első riasztást követően elindultak, megállították a két kocsival menekülő társaságot.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Bemutatta a rendőrség a bűnjeleket (fotó: Pásztor Éva)
[/caption]Zsobrák Péter, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, a két autóban kilenc fiatal felnőtt tartózkodott. Hat ellen indítottak eljárást, csoportos garázdaság, súlyos testi sértés, valamint annak kísérlete miatt. A gyanúsítottaknál baseball-ütőket, buzogányokat, szöges deszkákat találtak. Valamennyiüket szabadon engedték, később azonban egy fiatal férfit, akit a támadás értelmi szerzőjének tartanak, őrizetbe vettek, s előzetes letartóztatásba helyezését is kezdeményezik. A 18 éves gyanúsított büntetett előéletű. A sajtóreferens szerint a többieket azért nem fogták bent, mert ennek nem állnak fent a törvényi feltételei: nem kell tartaniuk szökésüktől, elrejtőzésüktől, „tudják, hol keressék őket”. Nem kizárt, hogy további gyanúsítottai is lesznek az ügynek, amit alátámaszt az is, hogy a szemtanúk szerint a támadók hatnál többen voltak.

A nyomozás érdekeire való hivatkozással Zsobrák Péter arról nem közölt információkat, a gyanúsítottak tettek-e vallomást. A rendőrség feltételezése szerint a támadók valakit kerestek, aki azonban nem tartózkodott a szórakozóhelyen. A nyomozók tudják, kit kereshettek, őt is meg kívánják hallgatni.

Az a kérdés persze még nyitott, ha nem találták, akit kerestek, miért támadtak másokra, s miért tettek kárt a berendezésben.
A szórakozóhely tulajdonosai nem kívántak nyilatkozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!