Életmód

2010.08.24. 07:27

Agykárosodást szenvedett Boros Lajos

A rádiós agyában pusztulnak a sejtek, igaz csak egy egészen kicsi területen. De ez is elég ahhoz, hogy kórházba kelljen feküdnie. De azt mondja, akkor sem hagyja abba a műsorvezetést. A zöld lepedő alól is rádiózik majd, ha szobatársai engedik.

NANA.HU

Kórházba került Boros Lajos – tudta meg a Napi Ász. A híres rádiós agykárosodással küzd, egyhetes infúziókúra vár rá. Bár az agysejtek nem regenerálódnak állapotának további romlását még meg lehet állítani. Persze, ha ezt a műsorvezető is „hagyja”, feltett szándéka ugyanis, hogy a kórházi ágyából is műsort fog vezetni – már ha szobatársai ezt engedik.

A rádiós műsorvezető jó ideje középfülgyulladással küzd, ennek kapcsán kötött ki a neurológián, ahol CT és MRI vizsgálatokat is végeztek rajta, vagyis leképezték az agyát. Az ideggyógyász szerint azonban a hajszálérprobléma a szívére, veséjére és szemfenekére is hatással lehet. Mindez azonban mégsem riasztja el Borost szakmája gyakorlásától – de az is lehet, hogy az agykárosodás van hatással józan ítélőképességére?

– Meg akarták nézni, hogy áll a fülgyulladásom. Ekkor találtak egy kinövést, illetve egy oxigénhiányos területet az agyamon. Az ideggyógyász végül arra a következtetésre jutott, hogy neurológiailag semmi bajom. A középfülgyulladásomat azonban egyelőre nem orvosolták – mesélte a napilapnak Boros, aki agykárosodása miatt ezentúl évi legalább egy alkalommal egyhetes infúziós kúrára kényszerül.

Annak ellenére, hogy többször is kifejtette, hogy ha lejár a szerződése, nem hosszabbítja meg, műsort akar vezetni! Azt mondja, már leegyeztették a rádióval, hogy hogyan lehet a kórházból is műsort sugározni. – Amennyiben a leendő szobatársaim megengedik majd, akkor menni fog az adás. Hát igen, kicsit a rabszolgái vagyunk a Bumerángnak – nevetett saját viccén Boros Lajos.

Ezek is érdekelhetik