Járvány

2020.05.26. 22:35

Péntektől újra várja a vendégeket a büki gyógy- és termálfürdő

A fürdőzőknek azonban a koronavírus-járvány miatt számos egészségügyi előírást kell majd betartaniuk.

Budapest, 2020. március 5. Látogató a budapesti Széchenyi Gyógyfürdő és Uszodában 2020. március 4-én. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Ismét fogadja vendégeit Bükön a gyógy- és termálfürdő péntektől, a fürdőzőknek azonban a koronavírus-járvány miatt számos egészségügyi előírást kell majd betartaniuk – közölte a Büki Gyógyfürdő Zrt. az MTI-vel.

Keddi közleményük szerint a fürdőgyógyászati részleg és a Medical Wellness csak korlátozott számú szolgáltatást nyújt majd, de Magyarországon Bükfürdő azon kevés fürdők közé tartozik, amely hatósági engedéllyel rendelkezik a gyógymedencék fertőtlenítésére, így a tíz forgatott vizű medence mellett öt gyógyvizes medencét is üzemeltetnek a pünkösdi hétvégétől.

Hozzáfűzték: egymástól elkülönített pihenőszektorokat alakítottak ki a senior korosztály, a családosok és a gyermek nélkül érkező felnőttek számára, a medencékben való egyidejű tartózkodást a fürdőzők megszámolása helyett egyedi módszerrel oldják meg: minden medencénél fertőtlenített szilikonkarkötőket helyeznek el, annyit, ahány vendég bemehet az adott medencébe.

Bükfürdőn a szállodák és panziók tulajdonosai – noha jelentős veszteségeket könyveltek el a koronavírus-járvány miatt – megtartották dolgozóikat, a kényszerű üzemszünetet pedig felújítással, karbantartással töltötték. Bíznak abban, hogy újraéled a belföldi turizmus, a „Maradj otthon!” üzenetet pedig a „Nyaralj itthon!” üzenet váltja fel – áll a közleményben.

Borítókép: illusztráció/Látogató a budapesti Széchenyi Gyógyfürdő és Uszodában 2020. március 4-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!