2005.07.19. 15:30
Árvízkárosult gyermekek táboroznak Hajdú-Biharban
Negyven székelyföldi árvízkárosult gyermek táborozhat augusztus első napjaiban Debrecenben.
A táboroztatás célja, hogy a gyermekeket kiemeljék a katasztrófa sújtotta környezetből, amíg a helyreállítási munkálatok tartanak. Az önkormányzat munkatársai a katasztrófahírek hallatán két nap alatt szervezték meg a tábort, aminek keretében augusztus 1. és 7. között 40 gyergyócsomafalvai diákot helyeznek el a debreceni Győrffy István Kollégiumban - közölte a közgyűlés elnöke. Juhászné Lévai Katalain azt is bejelentette: felhívással fordulnak minden megyei önkormányzathoz és Hajdú-Bihar megye valamennyi településéhez, hogy a kollégiumi férőhelyekkel, táborhelyekkel rendelkező önkormányzatok hasonló módon igyekezzenek segíteni a bajba jutott romániai gyermekeken.
Hozzátette, a Hajdú-Bihar-Bihor Eurorégió biztosította kereteket is kihasználják a segítségnyújtás kiszélesítésére és várhatóan ruhaadományok szervezésével is segítik majd az árvízkárosult gyermekeket.