2005.09.26. 11:57
A Missisipi Kubáig viszi a szennyet
A Missisipi folyó nem ér véget a tengerparti torkolatánál, hanem még legalább
kétezer kilométert tesz meg a tenger alatt. Érinti Mexikó, Florida partját és
eléri Kubát is. Erre hívta fel a figyelmet az a kutatócsoport, mely műholdas
felvételek és kutatóhajók segítségével tanulmányozza az óriás folyó
természetrajzát. A "Geophysical Research Letters" című szaklapban megjelent
tanulmányukban arra figyelmeztetnek, hogy a New Orleans-i katasztrófa nyomán
rengeteg veszélyes szennyezőanyag került a Missisipi vizébe. A folyó több ezer
kilométeres távolságba, egészen az Atlanti óceánig is eljuttatja a belekerült
olajat, nehézfémeket, vegyszereket, járványt okozó baktériumokat. A Katrina
hurrikán miatti áradás az állatvilágban is sok pusztítást végzett. Nagy
halpopulációk kerültek veszélybe a környéken, az iszap maga alá temetett
rengeteg rákot, csigát, kagylót, ami megbontja a vidék biológiai egyensúlyát.
Egyedül a cápák járnak jól, állítják a tudósok. A ragadozó halak csapatostul
vonulnak a New Orleans környéki vizekre, hogy jót lakmározzanak a vízben úszó
tetemekből. (Spiegel Online)