2005.09.19. 17:06
Schröder kapatosan nyilatkozott?
Még jobban elveszítette volna a választást Schröder kancellár, ha vasárnap esti tévés szereplésére a szavazás előtt került volna sor, állítják újságírók, politikusok és politológusok egyaránt.
A legenyhébben fogalmazók szerint is "arrogánsan" válaszolt a riporterek kérdéseire és úgy viselkedett, mint "elefánt a porcelánboltban", amikor a választási eredményről kérdezték. Ugyanez volt a véleménye az utca emberének is hétfőn reggel, amikor Berlinben járókelőket kérdeztek meg a tévétársaságok riporterei. A vasárnap esti interjúban Schröder elég durván kirohant a sajtó ellen, médiamanipulációt emlegetett, és riválisára, a pici fölénnyel győzelmet arató Angela Merkelre is rosszízű megjegyzéseket tett.
A Szabaddemokrata Párt, az FDP elnöke úgy kommentálta az esetet, nem Schröder az első a vezető német politikusok közül, aki nem tudott elegánsan viselkedni a választás során. Felidézte az 1986-os szavazást, amikor Franz Joseph Strauss szerzett kínos perceket a tévénézőknek, A keresztényszociális unió, a CSU akkori elnöke láthatóan elég kapatos állapotban nyilatkozott ugyanis a riportereknek. Feltehetően Schröderrel is ilyesmi történt, mert másnap beismerte: még feleségétől is fejmosást kapott előző esti "zűrös" nyilatkozatáért. (Kurier)