2005.09.08. 13:45
Temetőgyalázás Szabadkán
Újabb temetőgyalázás történt Szabadkán, ezúttal a Zentai úti sírkertben.
Ismeretlen tettesek kitéptek 12 fakeresztet. Az esetet a munkába érkező
temetőcsősz vette észre. Takács István elmondta, hogy döbbenten látta a temető
északkeleti részébe érve a vandál pusztítás nyomait. Ilyen esetre, mint mondta,
az elmúlt öt évben, amióta itt dolgozik, nem volt példa. Reggel fél hét tájban
érkezett, ekkor vette észre a feldúlt sírokat, a kicsupált fakereszteket. Három
helyen fejtetőre állítva fáklyaszerűen fogták össze őket. A tettesek minden
bizonnyal többen voltak, mert ezt aligha tehette egy ember. A keresztek között
volt cirill betűs, horvát és magyar feliratos is. A temetőcsős azonnal
értesítette az igazgatót, és szólt a rendőrségnek is, akik mintegy fél óra
múlva a helyszínen voltak. A szűkszavú rendőrségi közlemény is megerősítette a
temetőcsősztől hallottakat. Ők értesítették a községi bíróság ügyeletes
vizsgálóbíróját, és elvégezték a helyszínelést. A vizsgálat és a tettesek kézre
kerítése folyamatban van, írja mai számában az Újvidéken megjelenő Magyar Szó
című napilap.