Gazdaság

2010.04.12. 19:41

Expressz buszok: ütemes menetrend és vezeték nélküli internet

Három és fél órán belül Budapestre érhet menetrendszerinti autóbusszal ma már bárki Pécsről. Mindehhez az autópályán kívül négy Volán cég együttműködése is kellett.

Babos Attila

A hétvégén először ülhettek fel az utasok Pécsett, Mohácson és Harkányban olyan menetrend szerinti, Budapestre tartó expressz autóbuszokra, amelyek – jelentősen lerövidült menetidővel – részben már az új autópályán közlekednek.

- Az is igaz, hogy a sztrádára csak Szekszárd után hajthatnak fel a Volán-járatok, ugyanakkor az eddigi több mint négy órás menetidőt 50 perccel lerövidítették azoknál a járatoknál, amelyek Szekszárd és Budapest közt nem állnak meg – jegyezte meg Micskey Tibor, a Pannon Volán Zrt. forgalmi és műszaki területekért felelős igazgatója. Mindez azt jelenti, hogy 3 óra 20 perc alatt elérhető a főváros a baranyai megyeszékhelyről. Azokkal a buszokkal is négy óra alatt maradnak, amelyek Szekszárd és Budapest közt is megállnak.

A sztráda mellett ennek oka az is, hogy egységesítették azokat a buszmegállókat, amelyek más és más Volán-társasághoz tartoztak ezen a vonalon (vagyis akár ugyanazon a településen is másutt kellett felszállni eddig a Pestre tartó távolsági buszra attól függően, hogy mely cégnek a járata volt), valamint, hogy a legtöbb buszra megkérték az úgynevezett Tempó 100-as minősítést. Így a buszoknak autópályán engedélyezett 80 helyett 100 kilométeres óránkénti sebességgel taposhatnak a gázba a sofőrök.

A négy most együttműködő Volán-társaság egyike a budapesti Volánbusz Zrt. Kommunikációs osztályukon megtudtuk, hogy új szolgáltatásukat a Közlekedési Minisztérium (KHEM) által meghatározott menetrendi struktúra, és elvárások figyelembe vételével alakították ki Budapest és Szekszárd közt, ahol április 10-én életbe lépett egy új ütemes menetrend. Ennek köszönhetően kétóránként biztosított az expressz autópályás eljutási lehetőség Szekszárd felé 1 óra 55 perc alatt. A menetrendi fejlesztést az érintett társvállalatokkal, az Alba, a Gemenc és a Pannon Volán Zrt.-vel közösen vezették be.

Már az első napok tapasztalatai is bíztatóak szerintük, az utazóközönség örömmel vette a gyakoribb, komfortosabb szolgáltatást. Nemcsak kedvezőbbek az eljutási lehetőségek, de az új menetrend bevezetésével egy időben szolgáltatási színvonaljavítást is végrehajtottak, melynek egyik eleme az autóbuszokon – az utasok számára többletköltség nélkül, ingyenesen – elérhető vezeték nélküli  internet (WiFi) biztosítása. A Pannon Volán járatain egyelőre ne keressük azonban a világhálót, ott bizonytalan ideig ez a szolgáltatás nem lesz elérhető.

A MÁV-START Zrt. Kommunikációs Igazgatóságán közölték, hogy az autópályák térnyerése önmagában utas vesztéssel jár vasúti szempontból. E tendenciát megfelelő vasúti menetrendi kínálattal, és szolgáltatásfejlesztéssel állíthatják meg. Kiemelték, hogy tavaly óta Pécs és Miskolc térségében közlekednek a legmodernebb – klimatizált, GPS-alapú vizuális és hangos utastájékoztató berendezéssel ellátott –, úgynevezett harmadik generációs InterCity kocsik. Itt minden üléscsoporthoz asztal is tartozik, minden ülőhelyhez 220 V-os hálózati hozzáférés biztosított. Egyelőre nem biztosított az internet hozzáférés, de a járművek felújításánál és beszerzésénél kiemelt figyelmet fordítanak a megerősített mobiltérerő biztosítására.

Miért nem hajtanak rá Pécsett a sztrádára?

– A szaktárca a közlekedési közszolgáltatások megrendelőjeként természetesen tudott  a buszjáratok beindulásáról – közölték lapunkkal a KHEM Kommunikációs Osztályán. A minisztérium tavaly októberben jelezte, hogy az új menetrendekben bővíteni kívánja a főváros és négy megyei jogú város – köztük Szekszárd – között a vasúti és autóbuszos kínálatot.

Mivel Szekszárd az országos jelentőségű vasúti hálózattól távol esik (nem úgy, mint Pécs), a minisztérium főként autópályán közlekedő, kiszámítható ütemezésben induló buszokkal is igyekszik kiszolgálni a fővárosba igyekvő vagy onnan érkező utasokat. A Budapest és Szekszárd közötti buszos gyorsjáratok tehát nem kiváltják, hanem – különböző utasközönség számára más jellegű szolgáltatást kínálva – kiegészítik a bővített vasúti kapcsolatot – írták.

A vállalkozók nem látnak benne konkurenciát

Üdvözli a Volán-társaságok döntését Albert Tamás, az egyik pécsi, személyszállítással foglalkozó cég vezetője. Úgy véli, a verseny mindenképpen jót tesz a piacnak, ráadásul az utazási kedv növekedésével is járhat szerinte ez a változás, ami ugyancsak üdvözítő. Mivel ők elsősorban a reptérre szállítják utasaikat, valamint egy sok szempontból magasabb szolgáltatási színvonalat nyújtanak – egyénekre szabott menetrend, nagyfokú rugalmasság, háztól házig tartó szállítás, kiemelkedő pluszszolgáltatások – más területen mozognak. Ők végig az autópályán mennek, ami csökkenti a menetidőt és növeli a biztonságot. Számításaik szerint a sztráda a magasabb fogyasztással és a hosszabb távolsággal nekik 15-20 százalékos emelkedést jelent az üzemanyagban, amit azonban vállalniuk kellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!