Bulvár-celeb

2024.05.16. 16:45

Pünkösdi boltzár: két napig nem lehet majd vásárolni

Idén május 19-re esik pünkösd vasárnapja, mely május 20-ával, pünkösd hétfőjével együtt ünnepnap. Ezen a két napon az áruházak, a legtöbb bolt és élelmiszerjellegű kiskereskedés zárva lesz.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Prostock-studio

Pünkösd ünnepéről sokaknak talán először pünkösdhétfő jut eszébe. Pünkösd ünnepének hétfője nem csak ünnepnap, hanem munkaszüneti nap is. Az üzletek főszabály szerint ezen a napon, mely idén május 20-ra esik, zárva tartanak - írja az Origo.

Pünkösdhétfőt azonban megelőzi pünkösdvasárnap, ami szintén ünnepnapnak számít, és az áruházak, kereskedelmi egységek zárva tartására vonatkozó szabály ezen a napon is érvényes lesz.

A boltzár tehát két napon át tart majd, bár nem tekinthető ténylegesen annak, hiszen az üzletek csak a jogszabályi előírásokhoz igazodnak azzal, hogy nem nyitnak ki.

A zárvatartás az összes áruházat és üzletet, illetve termelői piacot érinti.

Vannak azonban kivételek az általános szabály alól: néhány helyen a kétnapos ünnepen is be lehet szerezni élelmiszert és néhány alapvető cikket. Az erre vonatkozó tudnivalókat a cikkünk végén mutatjuk meg, előtte a nagyobb magyarországi áruházláncok ünnepi nyitvatartási rendjét adjuk meg.

Lidl

A Lidl magyarországi diszkontlánca tájékoztatásuk szerint május 19-én és 20-án valamennyi üzletüket zárva tartja. A vásárlókat a boltjaik keddtől a megszokott nyitvatartási rendben fogadják.

CBA

Zárva tartanak a CBA-hálózat boltjai is pünkösd két napján. Pünkösd előtt és után a boltok a szokott nyitvatartási rendjükben működnek, de mivel ebben a boltok között jelentős eltérések lehetnek, ezért a vásárlóknak célszerű ellenőrizni a honlapon a kiválasztott üzlet működési rendjét, mielőtt vásárolni indulnak.

Spar

A Spar Magyarország többféle bolttípust üzemeltet az országban, de méretüktől és lokációjuktól függetlenül valamennyi áruházuk zárva marad május 19-én vasárnap és hétfőn, május 20-án.

Penny

A vállalat Origóhoz eljuttatott tájékoztatása szerint május 19-én, vasárnap és május 20-án, hétfőn, a Magyarországon működő mind a 233 üzletük zárva tart. Éppen ezért a Penny azt tanácsolja vásárlóinak, hogy tervezzék meg előre nagyobb bevásárlásaikat.

Aldi

Az Aldi diszkontlánc üzleteiben sem lehet vásárolni pünkösd napjain. A május 19-i és május 20-i zárva maradás után május 21-től, keddtől, a szokott nyitvatartás szerint fogadják a vásárlókat az üzletek

Tesco

A hipermarketlánc valamennyi egysége, így a kisebb Tesco boltok is, zárva tartanak pünkösd ünnepén, az ünnep mindkét napján.

Auchan

Két napon át nem lehet majd vásárolni az Auchan áruházláncnál sem, mert valamennyi magyarországi üzletük zárva marad május 19-én és május 20-án.

Azoknál az élelmiszer-kiskereskedőknél, amelyek működtetnek saját webáruházat, vásárolni az ünnepnapokon is lehet online, de a rendelések feldolgozása és a kiszállítások csak május 21-én, az ünnep utáni első normál munkanapon kezdődnek meg.

Hol lehet vásárolni, ha mégis szükség van valamire?

Az ünnepnapokat érintő, boltokra vonatkozó főszabály alól van néhány kivétel. Így néhány kisebb üzlet május 19-én és május 20-án is nyitva tart. 

Ezek jellemzően:
a benzinkutakon működő élelmiszerboltok (élelmiszert és alapvető árucikkeket a benzinkutak többségén akkor is be lehet szerezni, ha a töltőállomáson nem működik külön kisbolt)
az éjjel-nappal, folyamatos nyitvatartással működő üzletek május 19-én és május 20-án is nyitva lesznek
nyitva lesznek azok a kisebb trafikok, melyek családi üzemeltetésben működnek, valamint a virágboltok és újságárusok is fogadják a vásárlókat.

Itt ellenőrizheti, hol szerezhet be gyógyszert

Mivel május 20-án hétfőn a háziorvosi rendelések is szünetelnek, ezért érdemes időben ellenőrizni azt, hogy van-e elegendő mennyiség az esetlegesen rendszeresen szedett vényköteles készítményből otthon, illetve ellenőrizni a nem vényköteles gyógyászati készítményeket is.

Pünkösd kétnapos ünnepén ugyanis a gyógyszertárak is zárva tartanak.

Amennyiben május 19-én vagy május 20-án lenne szükség valamilyen készítményre, úgy azt a településileg illetékes ügyeletes gyógyszertárból lehet beszerezni. Az ügyeletes gyógyszertárakról előzetesen a hatóság honlapján, a kereső segítségével lehet tájékozódni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!