2023.10.12. 12:35
Pesterzsébeti tragédia: szabadlábon védekezik a halálos balesetet okozó sofőr
Mindenben együttműködik a hatóságokkal.
Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
Szabadlábon védekezhet annak a teherautónak a sofőrje, aki kedd reggel halálos balesetet okozott egy pesterzsébeti iskolánál – írta a Fővárosi Főügyészség a Magyar Nemzet kérdésére.
A balesetet okozó férfit halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként.
A férfi részletes vallomást tett, és elmondta, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal. Sajnálatát is kifejezte a történtek miatt.
A tájékoztatás szerint a nyomozást irányító Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a rendelkezésre álló adatok és bizonyítékok alapján megállapította, hogy a gyanúsított letartóztatásának törvényi feltételei nem állnak fenn.
A nyomozó hatóság a szükséges kihallgatásokat elvégezte, a helyszíni szemlét lefolytatta, nincs olyan eljárási cselekmény, amelynek eredményét a gyanúsított veszélyeztetni tudná.
A gyanúsított büntetlen előéletű, korábban nem szegett meg semmilyen közlekedéssel kapcsolatos szabályt. Van munkahelye és lakóhelye, rendezett életkörülmények között él.
A kerületi ügyészség ezért szabadlábra helyezte.
Krimi
- Sokkoló felvételek: házba csapódott egy teherautó, a nappaliban állt meg a kocsi
- Hajmeresztő: forgalommal szemben haladt egy óriási kamion (videó)
- Ijesztő hétindítás: több hazai iskolát is ki kellett üríteni (videó)
- Vigyázzon, mától ismét razziázik a rendőrség az utakon!
- 24 percig voltak leengedve a sorompók – a MÁV elárulta, mit kell tenni, ha meghibásodik a fénysorompó