2024.05.16. 12:02
Az évszázad öt legnagyobb csalása a mozivásznon (videó)
Az évszázad csalása című, a Direct One csatornán debütáló sorozat valós, 2009-ben megtörtént eseményeket dolgoz fel, jelesen két kisstílű csaló és egy playboy adó-és áfacsalási ügyét. A francia sajtó által az évszázad csalásának kikiáltott eset azonban nem az egyetlen hatalmas csalás – a Magyar Nemzet ennek apropóján gyűjtött össze öt olyan filmet, amelynek fókuszában szintén szintén valamilyen gazdasági manőverezés áll.
Az évszázad csalása nem az egyetlen film, ami a bűnözés tematikáját dolgozza fel
Forrás: TMDb
A nézők és filmrendezők körében is nagyon népszerű és vissza-vissza térő téma a fehérgalléros bűnözést középpontba állító mozifilm. Ezek az alkotások rendszerint a rendszer tökéletlenségeit állítják pellengérre, miközben az emberi természet sötét oldalában is mélyen megmártóznak. A bűn mindig hálás témája a filmes alkotóknak, és rendszerint nem is kell sokáig kutakodni az ihletforrások után. Ez történt a Az évszázad csalása című sorozat esetében is, ami egy óriási sajtóvisszhangot kiváltó esetet dolgoz fel 12 részben. A francia sorozat már elérhető a Direct Now alkalmazásában, illetve a Direct One csatornán, ennek apropóján a Magyar Nemzet öt olyan filmet gyűjtött egy csokorba, amelyek középpontjában valamilyen gazdasági, pénzügyi csalás áll.
Tőzsdecápák (1987)
Nem véletlenül áll az ötös toplista elején Oliver Stone-nak a filmje, amelyet a műfaj koronázatlan királyként jegyeznek. A tőzsde a pénzügyi csalások talán legkedveltebb terepe, így nem is csoda, hogy a film a Wall Street miliőjében játszódik. Klasszikus bukástörténet, amiben az amerikai álom csalásokkal és hazugságokkal kikövezett illúziója törik szilánkosra.
Bud Fox (Charlie Sheen) fiatal, nagyratörő, de naiv tőzsdeügynök, aki a nagy pénzek hajszolása közben kénytelen ráébredni, hogy hamis bálványként rajongott mentora, Gordon Gekko (Michael Douglas) lehetne a képes illusztráció a korrupció szócikkelyénél. A 2008-as gazdasági világválság után folytatás is készült a filmhez (Tőzsdecápák: A pénz nem alszik), ám az nem tudott felnőni a nagy elődhöz.
A lista második helyezettje Martin Scorsese alkotása, a
Wall Street farkasa (2013),
amelyben Leonardo DiCaprio remekelt. A film szintén egy amerikai álmot célzó bukástörténet, ám Jordan Belfort (DiCaprio) története azon túl, hogy megtörtént eseményeken nyugszik, olyan extrém érzékletességgel ábrázolja azt a dekadenciát és élvhajhász életvitelt, hogy az sokszor már inkább a vígjátékok irányába tolja a filmet. Pedig ami itt történik, az végtelenül komoly.
Scorsese nem ítélkezik, csak ábrázol, ám a sorok közül mégis kiszűrődik a keserű valóság: a Belfort-féle gazemberek luxusbörtönben bűnhődnek, és néha ismét meggazdagodnak a saját történeteikből.
A 2008-as világválság jellemtelen kulcsfiguráinak kapzsiságára, hazugságaira világít rá Cherles Ferguson Osca-díjas dokumentumfilmje, a
Bennfentesek (2010).
Igazi rendezői bravúr, hogy
az alkotó nem ítélkezik, a szereplők legtöbbször saját magukat leplezik le az esetlen válaszaikkal.
A bankárokról rendkívül sötét képet festő film tanulsága, hogy bár a Wall Street felelőtlensége miatt emberek millióinak élete dőlt romba, a felelősök büntetlenül megúszták.
Szintén a 2008-as válás a témája a
A nagy dobás (2015)
című filmnek, amelyben a rendező, Adam McKay sokkal nevettetőbb formában tálalja a sztorit:
Margot Robbie pezsgőfürdő közben magyarázza el, miért omlott össze a lakáspiac a hamisan felértékelt kölcsönöknek köszönhetően.
A filmben megjelenő sztárok (Christian Bale, Ryan Gosling, Steve Carell, Brad Pitt) olyan valós személyeket játszanak, aki előre látták az elkerülhetetlen katasztrófát, de mikor jelezni próbálták, láthatatlan falakba ütköztek – ez jól rávilágít a dolog abszurditására. Így végül legtöbbjüknek csak a meggazdagodás jutott, amiért a bankok ellen fogadtak.
J. C. Chandor első, de azonnal Oscar-díjat érő
Krízispont (2011)
című filmje azért számít a hasonló tematikájúak között különlegesnek, mert a pénzintézetek vezetőinek szemszögéből mutatja be az eseményeket.
A Krízispont rideg egyszerűséggel mutat rá, hogy a multinacionális vállalatok világában nincs emberség, miközben a benne működő fogaskerekek mégiscsak emberek.
A Magyar Nemzet eredeti cikkét ITT olvashatja el.