Légfegyveres Eb

2019.03.12. 15:24

Olimpiai számban is érmet vár a sportlövők kapitánya

Összességében nyolc-tíz érmet vár Győrik Csaba, a sportlövők szövetségi kapitánya a magyar csapattól a jövő heti, eszéki légfegyveres Európa-bajnokságon, melyen reményei szerint felnőtt egyéni olimpiai számban is sikerül dobogóra állnia valamelyik versenyzőjének.

A magyar sportági szövetség keddi sajtótájékoztatóján a szakvezető úgy fogalmazott, adósak voltak az utóbbi időben az éremmel ötkarikás egyéni számban, ezért is lenne fontos, hogy Eszéken ez is sikerüljön. Győrik Csaba az érem mellett 14-16 olimpiai pont megszerzésében is bízik.

A kontinensviadalra 34 fős csapat utazik, melyben ott lesz a februári, újdelhi világkupán aranyérmes és olimpiai kvótás Péni István és Major Veronika is.

Péni a tokiói kvalifikációt már a tavaly szeptemberi világbajnokságon szerette volna begyűjteni, ám akkor az utolsó lövésekből nem jött ki jól, most Indiában viszont azok az utolsó sorozatok neki kedveztek.

„A verseny alatt a győzelem volt a cél, nem figyeltem, hogy a kvóta szempontjából hogy állok. Persze, amikor hárman maradtunk a döntő végén, és az orosz lövő is versenyben volt, tudtam, hogy megvan, de a folytatásban is csak a következő lövésre koncentráltam, hogy meglegyen az első hely” – mondta az UTE 22 éves sportolója a kisöbű szabadpuska összetett versenyéről.

Oroszi Edit tanítványa tréfálkozva azt is hozzátette, nagyon kellett igyekeznie azért is, hogy még Major Veronika előtt megszerezze a kvótát, mert a keszthelyi pisztolyos fantasztikus formában lőtt a vk-n már a sportpisztoly előző napi első felében is, így szinte biztos volt benne, hogy döntőbe jut, és ott is az élen végez. Major Veronika aztán Péni sikere után néhány órával, lehengerlő teljesítménnyel, világcsúcsot lőve meg is nyerte a 25 méteres finálét, két nappal később pedig a légpisztolyos számot is.

A sajtóeseményen Nagy György, az MSSZ elnöke, illetve Sinka László főtitkár az év további feladataira is kitért. Mint mondták, a sportdiplomáciai erőfeszítéseiket több esetben is siker koronázta, így megállapodtak a szeptemberi, olaszországi 25-50 méteres Európa-bajnokság szervezőivel arról, hogy a futócéllövők versenyeit Magyarország rendezze. A szakág kontinenstornájára júliusban Gyenesdiáson kerül sor. Ezt követően októberben újabb fontos feladatok várnak a szövetségre, mivel Budapesten párhuzamosan rendezi meg az első ifjúsági Eb-t, valamint az Európai Sportlövő Szövetség közgyűlését.

A jövő heti légfegyveres Eb-vel párhuzamosan Acapulcóban gyűlnek össze a világ legjobb koronglövői: Mexikó a szakág idei első, olimpiai kvalifikációs világkupájának ad otthont, melyen a magyar színeket Hegyi Norbert (trap) és Pongrátz Bianka (skeet) képviseli.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában