jégkorong

2019.08.05. 18:28

Szeptember 13-án rajtol a jégkorong Erste Liga

Szeptember 13-án kezdődnek meg a jégkorong Erste Liga küzdelmei.

A sorozat honlapján hétfőn közzétett bejelentés szerint az alapszakasz négy találkozóval rajtol: a címvédő FTC-Telekom a Gyergyói HK-t látja vendégül, az UTE a Hokiklub Budapesttel játszik, míg a Fehérvári Titánok a Dunaújvárosi Acélbikákkal találkoznak. A Vasas lesz az első csapat, amely erdélyi túrára indulhat, a brassói Coronával a nyitónapon, a tavalyi döntős Sport Club Csíkszeredával másnap játszik majd.

Az új idény első derbije lesz az első tévés mérkőzés is, szeptember 16-án, hétfőn az UTE fogadja az FTC-t. Az M4 Sport továbbra is minden hétfőn közvetít találkozókat a bajnokságból – írja a weboldal.

A péntektől hétfőig tartó játéknapok mellett rendszeresen lesznek mérkőzések hét közben is. Az év végén pedig december 26-tól 30-ig mindennap rendeznek találkozókat.

A tervek szerint 2020. január 17-én zárul az alapszakasz, amely során a csapatok négyszer találkoznak egymással, minden együttes kétszer játszik otthon és kétszer idegenben.

Az első öt helyezett a középszakasz felső házában, az utolsó öt pedig a középszakasz alsó házában folytatja. Ez az etap 2020. január 21-től február 19-ig tart majd. A rájátszás a negyeddöntővel február 22-én indul.

A küzdelmekben a címvédő FTC-Telekom és a legutóbb döntős Sport Club Csíkszereda mellett a Corona Brasov, a Dunaújvárosi Acélbikák, a Fehérvári Titánok, az UTE, a Schiller-Vasas HC, a DEAC, a Gyergyói HK és a Hokiklub Budapest vesz részt.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában