Héraklész program

2023.08.23. 13:46

Szakmai találkozó több száz sportolónak és edzőnek

Különleges szakmai napon vett részt a Puskás Arénában az a több száz sportoló és edzőik, akik bekerültek a legkiválóbb fiatal sportolókat támogató Héraklész programba – adta hírül az MTI.

MW

Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár

Forrás: Dr. Schmidt Ádám/Facebook

Fotó: Kelemen Adam

A hazai sportirányítás vezetőivel találkoztak azok a fiatal sportolók, akik a sportági szövetségek ajánlása alapján kerülhettek be az idén megújuló Héraklész Programba, amelyet a sportért felelős államtitkárság háttérintézménye, a Nemzeti Sportügynökség felügyel. 

A 2001-ben indult program célja a kezdetek óta az utánpótlás-nevelés támogatása, hogy segítsen a legjobb fiatal sportolóknak eljutni a csúcsra.

Olyan korban élünk, amikor a csodás létesítmények vagy a dicsőség ígérete sokszor már nem elég arra, hogy a fiatalokat sportolásra ösztönözzük vagy a már sportoló tehetségeket felnőtt korukban is megtartsuk. Ebben csak akkor lehetünk sikeresek, ha többet ajánlunk

– mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.

Nagyon fontos célunk, hogy a Héraklész programmal közösséget szeretnénk építeni. Hogy mindenki úgy érezze, a héraklészosok közé tartozni kiváltság. Olyan élményeket igyekszünk majd nyújtani, amelyeket követően biztos vagyok benne, hogy mindenki motivált lesz, hogy bekerüljön ebbe a csapatba

– tette hozzá.

A programban résztvevő 900 sportolónak nemcsak a felkészülését segítik központilag, a kibővített sportegészségügyi és sportanalitikai támogatásnak köszönhetően immár a felnőttekhez hasonló háttér áll majd rendelkezésükre a sérülések megelőzésére és az esetleges rehabilitációra. 

Emellett automatikusan sportolói biztosítást is kapnak, továbbá folyamatosan frissülő online oktatási anyagok segítik majd őket olyan fontos témákban, mint a dietetika vagy a doppingellenes program.

Baji Balázs, a Héraklész Program vezetője az eseményen elmondta, hogy 10 sportágban eddig összesen 28 olimpiai aranyérmet szereztek héraklészos sportolók.

Csak a legtehetségesebb fiatalok kerülhetnek be a programba. Akik itt ülnek most, azok között ott vannak a jövő bajnokai. Reméljük, hogy a kimaradók, a megújult programot látva, még keményebben fognak dolgozni azért, hogy ők is héraklészosok lehessenek

– fogalmazott a vb-bronzérmes gátfutó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában