Pécs

2019.04.18. 20:00

Aki az utcán zenél, énekel, nem koldus

Az utcazenész nem koldus, hanem a város üde színfoltja – többek közt erre hívnák fel a figyelmet a nemrég megalakult Pécsi Utcazenész Művészek Klubjának tagja. A helyi szabályozás pontosítását is szeretnék elérni, és fesztivált is szerveznének.

Wald Kata

Eger, 2018. június 17. A Kelet Brass Band az Utcazenészek versenyén Egerben 2018. június 17-én. MTI Fotó: Komka Péter

Fotó: Komka Péter

Megbüntettek egy utcazenészt hétfőn dél körül a Citrom utcában a közterület-felügyelők – az esetnek szemtanúja volt egy olvasónk, aki a Postabontás rovatban adott hangot felháborodásának. Mint írta, inkább megköszönni kellett volna a muzsikusnak, hogy egyedi hangulatot teremt, nem pedig büntetni. – Én olyan városból jöttem Pécsre, ahol nem volt utcazenész. Lehet, hogy a pécsieknek ez mindennapos, de tudniuk kell, hogy igenis kuriózum a járókelőknek a dallamosság a közterületeken – írta levelében.

– Pár hete indult egy, a pécsi utcazenészeket összefogó kezdeményezés: az Origó-Ház Egyesület keretein belül megalakult a Pécsi Utcazenész Művészek Klubja. Tagjainak célja, hogy tevékenységüknek presztízst szerezzenek – jelezte lapunknak a Postabontásban megjelent észrevételre reagálva Kis-Varga István, az egyesület elnöke.

Elsőként tárgyalásokat kezdeményeznek az önkormányzattal – szeretnék elérni, hogy ne megtűrtként, hanem a város üde színfoltjaiként tekintsenek rájuk. Mert ők nem lesajnált koldusok, sokkal inkább művészek – hangsúlyozta Kis-Varga István.

Mint mondta, az utcazenészt – akinek esetét olvasónk is megírta – 5 ezer forinttal büntették meg. A bírság oka, hogy a vonatkozó rendelet szerint 16 óra előtt az adott helyen nem muzsikálhatott volna.

A Pécsi Utcazenész Művészek Klubjának tagjai szeretnék, ha térkép készülne azokról a belvárosi területekről, amelyekre nem érvényes a rendeletben meghatározott időkorlát, így a művészek és a hatóságok számára is egyértelmű lenne, hogy hol megengedett a zene, az ének, és hol nem. Egyben saját logóval ellátott kitűzővel jeleznék, hogy kik tartoznak tagjaik közé, és kik nem – így garantálva a minőséget. A klub tagjai utcazenész fesztivál szervezését is tervezik, szeretnék, ha művészetük Pécs vonzerejét növelné – mindezekről egyeztetnének a város vezetésével.

A lakók, dolgozók nyugalmát óvják a közterület-felügyelők

A helyi rendelet szerint az utcai zenélés és éneklés nem zavarhatja a lakók nyugalmát, és a munkahelyen dolgozókat. Egészségügyi intézmények, közhivatalok és a bíróságok 50 méteres körzetében ezért a tevékenység munkanapokon 8 és 16 óra között tilos. Kórházak 50 méteres körzetén belül is él a tilalom. A nevelés-oktatási intézmények 50 m-es körzetében – a tanítási szünetek kivételével – pedig hétköznap 8 és 15 óra között.

A Városháza tájékoztatása szerint Pécsett az utcazenészek többségben rendelkeznek közterület-használati engedéllyel, ám az önkormányzati rendelet többszöri, visszatérő figyelmen kívül hagyása okán az elmúlt időszakban több intézkedés is történt, melyek 5-10 ezer forintig terjedő bírságot foglaltak magukban.

(Képünk illusztráció)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában