adventi meglepetés

2021.11.07. 07:00

Ez igen! Koripályát nyitnak Komlón

Különleges attrakcióval készül Komló az idei adventi vásárra: plasztik korcsolyapályát telepítenek a Városház térre, amely november végétől egészen január közepéig várja a sportolni vágyókat.

Wald Kata

Fotó: Shutterstock

Korcsolyapályát telepít a város központjába az önkormányzat az adventi időszakban – egyebek mellett erről született döntés a közelmúltban tartott rendkívüli képviselő-testületi ülésen. Mint azt Polics József, Komló polgármestere kérdésünkre elmondta, már a tavalyi tervek között is szerepelt, hogy a Városház téren felállíttatnak egy plasztik korcsolyapályát az adventi vásár részeként, ám a koronavírus-járvány miatt ez sajnos meghiúsult.

Idén szeretnék az elmaradt attrakciót pótolni, mert cél, hogy a városban a karácsonyi készülődés időszaka még színesebbé és hangulatosabbá váljon. A bérleti szerződésre vonatkozó megállapodást már alá is írták a felek: a 200 négyzetméteres koripálya 45 napon át áll majd a sportolni vágyók rendelkezésre.

– Az advent első vasárnapját megelőző napokban nyílik meg a létesítmény, és marad a város központjában egészen január közepéig, kedvezve a fiatalságnak, akik így a téli szünet egészében tudnak majd korcsolyázni – emelte ki Polics József. Hozzátéve, hogy a komlói adventi vásáron négy héten át idén is különleges programokkal és portékákkal várják az érdeklődőket a Városház téren felállított pavilonokban.

Járdafelújításról is döntöttek

Ez év végéig elkészül az új komlói buszpályaudvar a város szívében – a beruházásra vonatkozó pályázatnak a létesítmény megközelítését szolgáló járdaszakaszok felújítása nem volt része, a város azonban szeretné, hogy a buszállomás teljes újjáépítésével együtt a környező járdák is megújuljanak. A rendkívüli testületi ülésen tárgyaltak szerint az Ázsia Center előtti járdarész nagy gyalogosforgalmat bonyolít le, állapota jelentősen leromlott, balesetveszélyessé vált. Cél, hogy ennek rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságát mielőbb megvalósítsák – a munkálatokra mintegy 5 millió forintot fordít az önkormányzat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában