Évtizedekkel ezelőtt ilyen volt a munka ünnepe Baranyában

Egy évszázaddal korábban, 1922-ben, nagyon nem volt mindegy, ki milyen újságot vett magának Pécsett. Mert a keresztény irányultságú Dunántúlban a pápai nuncius látogatásáról jelent meg írás, az első oldalon, április 30-án. A munkásmozgalmi ügyekről meg szó sem esett. Mohácson viszont kimondottan keresztény, tökéletesen megbízható rőfös segédet kerestek, hirdetés útján. Jelentkezni Vorisek Lajosnál lehetett. 

Ezzel szemben, a Munkás című pécsi szociáldemokrata kiadványban, május 3-án érdekes jelentéseket lehetett olvasni. Ulmann-telepen – ma talán Erzsébet-telep lenne a helyes megszólítás – a rendőrség rajtaütött négy bányászon, akik egy udvaron kártyáztak, május 1-jén, hétfőn. De az intézkedő személy szerint a lapok keverése, osztása csupán takaró tevékenység lehetett, amúgy egy politikai összejövetel zajlott ott. Emellett egy kintornás, más néven verklis ellen is intézkednie kellett egy polgári rendőrnek, aki lefülelte a rokkantat. Tiltott koldulás miatt ért véget a rövid zenés üdvözlet, ami a védekezés szerint csupán az elvtársaknak szólt. 

Ellenben, negyed évszázaddal később, 1947-en csak úgy dőlt az ideológia a sorokból. A Dunántúli Népszava a Szociáldemokrata Párt lapja volt, pécsi szerkesztőséggel. Ott azt lehetett böngészni május 3-án, tehát az ünnep utáni első megjelenés alkalmából, hogy Pécsett 25 000 ember órákig vonult boldogan, önfeledten a zászlóerdő alatt. 

Eközben azért az is megjelent, miszerint a felvidéki magyarok Baranyába telepítése folyamatosan zajlott. Valamiért a szerelvények jelentős része Mohácsra érkezett, ott folyt le pár nap alatt az ügyintézés. A jelzett időig 106 család, 407 személy került a Duna mellé, majdnem mindegyik több vagonnyi ingósággal együtt. Szóval sokaknak nem volt boldog az a korszak. 

Bezzeg újabb 25 évvel később szinte mindenki önfeledten ünnepelt. Erről a Dunántúli Napló, akkor a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) fennhatósága alá tartozó sajtóorgánum számolt be, május 3-án. Ennek alapján, állítólag 50 000 ember masírozott a Széchenyi téren, 1972-ben. Az eseményt természetesen a pártveteránok is megszemlélték. Elégedettek voltak a látottakkal. Nyilván azért is, mert ott lépdeltek a MÁV Pécsi Igazgatóság Pályafenntartási Főnökségének dolgozói is. Ilyen pillanatokban szokott az elvtársi szív túlcsordulni. 

A mohácsi embereket a helyi úttörőzenekar ébresztette. Azokat is, akik későbbre tervezték a kelést! A menet a tervezett módon, 9 óra 15 perckor indult meg a Széchényi tér irányába. A dolgozók sűrű szakaszainak vonulását a nemzetiségi táncegyüttes, valamint az iskolák tánc­csoportjai nyitották meg. Dél­időben hatalmas volt a forgalom a vendéglátóhelyeken, ebben az élen járt a Béke étterem új kertje. Egyesek meg a délutánt az ÁFÉSZ Matróz csárdájában töltötték el, sörözéssel, a folyó túlsó partján, a szigeti oldalon. 

Az 1997-es majális Pécsre záporral köszöntött rá. A vendégeket a szervezők a Tettyére, illetve a kertvárosi szabad­időparkba várták. Szerencsére a programok jelentősen elveszítették politikai töltetüket. A gyermekek vidáman ugrándoztak, a felnőttek meg aggódva nézték őket, meg a felhőket. A déli városrészben fellépett a Szélkiáltó együttes is. A kommunista dalárdák összejövetele meg ünnepélyesen nem jött létre.