Meghitt hangulatban készülődnek az ünnepekre

2022.12.24. 16:58

A fiatalok a konyhában is segítenek nevelőanyjuknak, szenteste együtt díszítik fel a fát

Mohay R.

Fotó: Gojkovics Péterné

Gojkovics Péterné Ignácz Katalin 2006 óta nevelőszülő, 2021-ben kapcsolódott be a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató munkájába. Jelenleg hat gyermekkel élik mindennapjaikat. A karácsonyi készülődés és az ünnep igen mozgalmas náluk, ugyanakkor ügyelnek rá, hogy a szeretet és a meghittség, a családdal töltött idő álljon a középpontban. 

– Az első lépés, hogy szépen feldíszítjük a lakást, az udvart – mesélte Gojkovics Péterné. – A lányok már olyan korban vannak, hogy sokat segítenek az előkészületben, sőt, nemcsak karácsonykor, de a hétvégéken is együtt főzünk – árulta el a nevelőszülő, akinél tíz, tizennégy, tizenhat és tizenkilenc éves fiatalok élnek. 

– Nekem nagyon jó így, együtt, s úgy látom, a gyerekeknek is. A szeretet ünnepe különösen fontos nálunk. Készülődünk, mézeskalácsot, bejglit sütünk, de nem maradhat el a halászlé, rántott hal és töltött káposzta sem. Ádám-Éva napján mindig közösen díszítjük fel a fát 

– mesélte. A karácsonyi ebédre Katalin családjából is sokan eljönnek, így népes társaság ül le az asztalnál. 

A nevelőszülő arról is mesélt, a szerető közegben azoknak a fiataloknak is sikerült feloldódni, akik igen nehéz körülmények közül érkeztek. 

– Az egyikük, emlékszem, eleinte bátortalan volt, meglepődött, hogy ő is bekapcsolódhat a fa díszítésébe. Biztattam, bátran válasszon díszeket, amik tetszenek neki, és tegye fel őket. Azóta már örömmel készülődik a többiekkel. Nemrég a Szent Ágota szegedi ünnepségén jártak, és talált egy gazdátlan játékmackót, amit hazahozott nekem 

– árulta el a nevelőszülő. – Nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire jó érzés, hogy még ott is gondolt rám. Hálás vagyok, hogy ilyen jó csapatom van – tette hozzá. 

– Februárban lesz négy éve, hogy a férjem meghalt, azóta egyedül vagyok a gyerekekkel – mondta. 
Katalin elmesélte, a fiatalok közül volt, aki részt vett a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és az ÁGOTA Alapítvány által szervezett Petőfi-szavalóversenyen is, s dobogós helyezést ért el. 

– Bárhova mennek, mindig oklevelekkel, elismerésekkel térnek haza. Bevallom, nagyon büszke vagyok rájuk! 

– fogalmazott Gojkovics Péterné. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában