Betette a lábát a hideg

2023.10.17. 08:26

Csípős, fagyos reggelre ébredtünk Baranyában is

Kedden napos, fátyolfelhős idő várható. Csapadék nem valószínű.

Zsigmond József

Te is fázol ma reggel?

Fotó: Shutterstock

A pára-, illetve ködfoltok feloszlását követően napos, fátyolfelhős idő várható, de északkeleten gomolyfelhők is képződhetnek, illetve délután északnyugat felől átmenetileg megvastagszik a felhőzet. Csapadék nem valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére -1 és +8 fok közé hűl le a levegő.

Időjárás Baranyában (Forrás: koponyeg.hu)

Kedd
Egyre több fátyolfelhő szűri a napsütést, de ebből csapadék sehol sem alakul ki. Az északkeleti szél néha megélénkül. Reggel -2 és +5, délután 10 és 15 fok között várható a hőmérséklet. Hideg lesz a reggel.

Szerda
A kezdeti napos idő után délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és estefelé délnyugaton már eső, zápor is előfordul. A délkeleti szél megélénkül. Reggel 2, délután 15 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők.

Csütörtök
Erősen felhős, borongós időre számíthatunk. Szórványosan (nagyobb eséllyel keleten) valószínű eső, zápor. 14-15 fok várható, de délnyugaton már melegebb lehet.

Orvosmeteorológia  (Forrás: koponyeg.hu)

Fronthatás ugyan nem terheli szervezetünket, de az arra érzékenyeknél a megfigyelések szerint az olyan általános tünetek - mint tartós, migrénes fejfájás, ingerlékenység, alvászavar, koncentrációs problémák - mellett várhatóan erősödni fognak a krónikus betegségek tünetei is. Vérnyomás-ingadozás, szédülés jelentkezhet, valamint az ízületi fájdalmak is felerősödhetnek. Korábbi műtétek és csonttörések helyén fájdalom alakulhat ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!