péntek esti vonulások

2018.02.23. 20:17

Kidőlt egy önkormányzati lakás fala a Katalin utcában

Lakosságvédelmi intézkedésre is szükség van, egy családot el kell szállásolni. Ezzel egy időben a Jurisics utcába is vonultak a tűzoltók, ott viszont váratlan fordulat történt.

dg

Budapest, 2017. szeptember 23. A katasztrófavédelem nyolcadik alkalommal megrendezett országos lépcsõfutó bajnokságán versenyez egy tûzoltó a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületének lépcsõházában 2017. szeptember 23-án. A rajthoz álló tûzoltóknak teljes felszerelésben kellett teljesíteni a huszonkét emeletes versenytávot. MTI Fotó: Mónus Márton

Mint Sárkány Sándortól, a Katasztrófavédelem sajtószóvivőjétől megtudtuk, Pécsett egy Katalin utcai társasházban kidőlt egy önkormányzati bérlakás fala pénteken késő délután. Emiatt az utcát lezárták, két tűzoltó egység dolgozott a helyszínen és az önkormányzat munkatársai is jelen voltak. Mint megtudtuk, lakosságvédelmi intézkedésre is szükség volt, egy család elhelyezéséről kellett gondoskodni.

Később megtudtuk, hogy egy ötlakásos sorház egyik lakásában történt az eset, melynek során 11 főt, hét felnőttet és négy gyereket kellett ideiglenesen kiköltöztetni. A mentés, vizsgálatok ideje alatt ők egy, a Tüke Busz által küldött buszban melegedtek. Végül négy lakásba visszaköltözhettek a lakók, három személynek viszont el kellett hagyni az otthonát. Őket az önkormányzat munkatársai egy másik bérlakásba költöztették. Azt még pontosan nem tudni, hogy mi okozta a  káreseményt, az elsődleges vizsgálatok szerint az ingatlan rossz állapota lehet a felelős. Robbanás, tűz nem volt.

Az elsődleges hírek szerint személyi sérülés nem történt.

Jordán diák és a füst esete

Ezzel egy időben Pécsett a Jurisics utcába is riasztották a tűzoltókat, akik nagy erőkkel, három járművel vonultak a helyszínre. A szirénázást az egész belvárosban hallani lehetett. Mint aztán hamarosan kiderült, nem volt szükség a lánglovagok beavatkozására. Az történt ugyanis, hogy egy jordán diák még életében nem látott ekkora füstöt, ezért hívta a tűzoltókat. Viszont csupán egy családi ház kéménye annak rendje és módja szerint okádta a füstöt.

Vajon ekkora füstöt látott a diák? Sűrű fekete vulkáni hamut lövell a Mayon tűzhányó a Fülöp-szigeteki fővárostól, Manilától délkeletre fekvő Daraga város közelében (fotó: MTI)
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában