frissítve

2018.03.21. 17:00

Rálőttek három parkolóőrre a Búza téren – videó!

Szerda délután Pécsen gumilövedékkel tüzelt valaki a parkolóőrökre.

bama.hu

cof

Gumilövedékkel lőttek rá többször is két parkolóőrre szerda délután Pécsett, a Búza téren délután fél öt előtt néhány perccel. Mint a helyszínen a szemtanúk elmondták, egyiket hátba lőtték, a másikat kézen. A megsérült személyeket elvitte a mentő, értesülésünk szerint jelenleg a látleletet készítik számukra a kórházban.

Az egyik közelben dolgozó boltos elmondta a bama.hu-nak, hogy éles lövésekre lett figyelmes, ekkor szaladt ki az üzletből. A bűnügyi helyszínelő kocsi mintegy negyvenöt perccel az eset után elhajtott, de a rendőri intézkedés még tartott később is, a szemtanúkat hallgatták meg. Állítólag az elkövetőt elkapták.

A Pécsi Újság.hu értesülése szerint egy harmadik személy is megsérült, aki a meglőttek segítségére sietett.

A rendőrség tájékoztatása szerint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába március 21-én 16 óra 20 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Pécsett, a Lánc utcában parkolóőrökre támadt egy férfi. A három parkolóőr egy személygépkocsit akart ellenőrizni a helyszínen, amely során a jármű vezetője egyiküket megütötte. A férfi ezután elővett a gépkocsijából egy fegyvert, vagy annak utánzatát, amellyel feltehetően gumilövedékekkel több lövést is leadott a parkolóőrökre, majd elhagyta a helyszínt.

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 32 éves pécsi férfit 17 óra 35 perckor Pécsett, a Nendtvich Andor út és a Kerényi Károly utca kereszteződésében elfogták, gépkocsiját lefoglalták. A férfi gyanúsítotti kihallgatása jelenleg is folyamatban van.

Ellene a Pécsi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

Frissítés: Páva Zsolt közleményt adott ki az esettel kapcsolatban

Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere elítéli a szerda incidenst, amelynek során három személyt is meglőttek feltehetően gumilövedékkel a belvárosban.

„Rendőrségi beszámolók szerint egy férfi fegyverrel feltehetően gumilövedékekkel több lövést is leadott három személyre többek között a munkájukat végző parkolóőrökre Pécsett.

A rendőrség gyors közbenjárásának köszönhetően az elkövetőt rövid időn belül elfogták. Mélységesen felháborítónak tartom és elítélem a férfi érthetetlen cselekedetét.

Egyben köszönöm a rendőrség gyors és pontos munkáját, az emberségből jelesre vizsgázó, közelben segítséget nyújtó pécsiek hozzáállását.

A sérülteknek ezúton mielőbbi felgyógyulást kívánok.

Bízom benne, hogy az elkövető rövid időn belül méltó büntetésben részesíti az igazságszolgáltatás.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában