Nyomozás indul

2022.03.30. 10:21

Mindent vittek, ami csak a kezük ügyébe akadt

Szinte teljesen kifosztott egy ingatlan két férfi Szellőn.

bama.hu (forrás: police.hu)

Fotó: Shutterstock

Egy nő március 22-én arról tett bejelentést a rendőrségre, hogy Szellő külterületén betörtek a házába, és szinte mindent elvittek. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a ház melléképülete lakattal le volt zárva, de azt valaki leverte, majd az épületből elvitt egy bojlert, egy fűkaszát, szerszámgépeket, házi vízműveket és több műszaki cikket is.  A lopással és a rongálással mintegy 1,1 millió forintnyi kára keletkezett a sértettnek.

 

A lista azonban itt nem ért véget, mert a lopással eltűntek a háznál villanyszerelőként dolgozó férfi szerszámai is. Tőle ütvefúrót, sarokcsiszolót, dekopírfűrészt és láncfűrészt loptak el mintegy 350 ezer forint értékben.

 

A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőket, majd március 28-án elfogták a páros egyik tagját. A 24 éves pécsi férfi a gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy a lopást egy rokonával közösen követte el. A rendőrök az elvégzett kutatásoknak köszönhetően szinte minden ellopott tárgyat megtaláltak, majd lefoglalták azokat.

 

A gyanúsított ellen lopás miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság, társát még keresik a rendőrök.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában