Figyeljünk rájuk!

2023.11.22. 09:00

Nagy veszélynek vannak kitéve a magányos, idős emberek

Felhívja a figyelmet a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság, hogy ne menjünk el tétlenül a rászorulók mellett.

Czeczon Enikő

Fotó: yurakrasil

A hideg idő beköszöntével a rendőrség kiemelt figyelmet fordít az egyedül élő, idős emberekre, akik mindig nagyobb veszélynek vannak kitéve, ami még inkább fokozódik a hosszú téli esték, a hideg időjárás és a fagypont alatti hőmérséklet miatt. 

Mint az mindannyian tudjuk, felelősséggel tartozunk embertársainkért, és a tragédiákat társadalmi összefogással megelőzhetjük. A rendőrség ennek jegyében idén is együttműködik a társszervekkel, az önkormányzatokkal és közös szolgálatokat tervez a polgárőrséggel, valamint visszatérően ellenőrzik a nehezen megközelíthető helyeken, egyedül élőket, hogy szükség esetén segítséget kaphassanak. Nagyon fontos ezen emberekkel a személyes kapcsolat kialakítása, a bizalom felépítése, mert ők azok, akik egészségi állapotuk miatt veszélyeztetettek, de könnyen válhatnak bűncselekmény áldozatává is. 

Ezért szükséges őket felkészíteni a veszélyekre, és a legcélravezetőbb, hogyha nem csak a rendőrség, polgárőrség, hanem a rokonok, ismerősök is gyakrabban ellátogatnak hozzájuk és beszélgetnek velük, és felhívják a figyelmet arra, hogy ne engedjenek be idegeneket a házukba és ne dőljenek be a telefonos csalóknak sem.

A rendőrség kéri, hogy a megváltozott időjárásra tekintettel, hogy a megszokottnál jobban figyeljenek a környezetükben élő magányos és idős emberekre, valamint a fedél nélkül élőkre, továbbá, hogyha olyan embert látunk a közterületeken, aki segítségre szorul, akkor ne menjünk el mellette, hanem hívják a 112-es segélyhívó számot.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!