Verseny

2024.06.24. 12:18

Komlón szolgál Közép-Európa egyik legerősebb tűzoltója

Csaknem száz, mindenre elszánt tűzoltó mérte össze akaraterejét, kitartását, bátorságát és állóképességét június 21-én Szombathelyen, a „TFA-FCC HUNGARY Szombathely”, az ország legerősebb tűzoltója nemzetközi tűzoltóversenyen, ahonnan Léber Zoltán komlói szolgálatparancsnok egy harmadik hellyel térhetett haza – számolt be róla honlapján a baranyai katasztrófavédelem.

Bama.hu

Forrás: katasztrófavédelem

Nem ismertek akadályt azok a versenyzők, akik megmérették erejüket, ügyességüket pénteken a szombathelyi Fő téren összeállított versenypályán. Szlovákiából, Horvátországból és Ausztriából is neveztek a viadalra, hazánkból pedig a fővárosból és valamennyi vármegyéből érkeztek tűzoltók, közöttük több nő is. Valamennyi versenyző elszántan érkezett a versenyre, nem titkolt céljuk az volt, hogy önmagukat is legyőzve a lehető legrövidebb idő alatt, sérülés nélkül teljesítsék az erőpróbát.

Az idei évben a tűzoltóknak az erejüket egy versenypályára kellett csak összpontosítaniuk, de a gyorsaság ezúttal is döntő fontosságú volt. A hivatásos, önkormányzati, önkéntes és létesítményi tűzoltók teljes védőfelszerelésben, a hátukon légzőkészüléket cipelve, vállukon egy tizenkilenc kilogrammos tömlővel futottak fel egy tizenkét méter magas állványra. A magasba feljutva egy tekercstömlőt kellett felhúzniuk, azt azután a kihelyezett kalodába helyezték, csak ezt követően futhattak le az emelvényről. A feladat egy gerendadarab kalapácsolásával folytatódott, majd úgynevezett „C” sugárral lőttek célba. Talán a legnehezebb feladat a pálya végén várta őket, mert ott egy nyolcvan kilogrammos bábut kellett célba húzniuk. Az időmérés csak ezt követően fejeződhetett be.

Az eredményhirdetésen Ördög István tű. ezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület ügyvezető elnöke és dr. Bognár Balázs tű. dandártábornok, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója méltatta a tűzoltók sportteljesítményét.

A II. korcsoport harmadik helyezettje idén Léber Zoltán tűzoltó főhadnagy, komlói szolgálatparancsnok lett. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában