A Kossuth-díjas operaénekes soha nem feledi szülővárosát, Siklóst

– Hogy kezdődött?

– Már a siklósi általános iskolában felfigyeltek a hangomra, mert volt egy Verdi-ária, amit akkoriban egész jól elénekeltem. Aztán a Táncsics Mihály Gimnázium következett, és engem is elvitt a fiatalos hév a különböző sportok felé, atletizáltam, játszottam a helyi kézilabdacsapatban. Az viszont mindent megváltoztatott, hogy azonnal felvettek érettségi után a Zeneművészeti Főiskola ének szakára.

– A Magyar Állami Operaház jelentette a csúcspontot?

– Ott már főiskolás koromtól, 1962-től rendszeresen énekeltem, aztán társulati tag lettem, és így ment ez 44 éven át. Együtt kerültem az állandó csapatba Lukács Miklóssal, akinek a 13 évig tartó igazgatósága jelentette számomra a fénykort, évente öt-hat bariton főszereppel. Bejártam közben a világot Dél-Amerikától Japánon át Európa szinte minden országáig, de a sok fellépés közül is kiemelném a Bayreuthi Ünnepi Játékokat, ahol 22 éven át 238 előadásban szerepeltem.

– Igaz, hogy a tanítványai is szép sikereket érnek el?

– Negyedszázadon át tanítottam, s diákjaim közül jó néhányan futnak szép karriert, de inkább nem emelnék ki név szerint senkit.

– Hazatér néha Siklósra?

– A várost soha nem felejtettem, rendszeresen visszajárok, a szüleim ugyanis itt vannak eltemetve.

Amikor elvetődöm ide, bejárom a régi helyeket, a vár környékén, a kedvelt utakat és a templomot, ahol ministráltam. Marenics János polgármester többször meghívott a várba is különböző eseményekre énekelni, aminek örömmel tettem eleget éveken át, Siklós díszpolgáraként. Megjegyzem, a Pécsi Nemzetiben is volt egy emlékezetes időszakom, amikor a Bajazzókban énekeltem.

– Tanít még?

– Abbahagytam mindent 2011-ben, mivel akkorra hatodszor műtötték a térdeimet, és már nem bírtam a terhelést. A baj pedig nem jár egyedül, a múlt év közepén szívinfarktusom volt, négy hónapot feküdtem kórházban.

– Elégedett az életével?

– Semmit sem csinálnék másként, talán egy kicsit lehetett volna jobban menedzselni a külföldi fellépéseimet.

No és van még egy sajátos bánatom, középiskolásként kiváló latinos voltam, de ez a tehetségem teljesen elkallódott.

– Mit csinál egy visszavonult operaénekes?

– Azt sajnálom egyedül, hogy a rengeteg fellépés mellett kevés idő jutott olvasásra, holott fiatalkoromban a könyvek voltak a legnagyobb kedvenceim, szóval most nem győzöm pótolni az elmaradást. Továbbá van egy labradorunk, Fruskának hívják, vele sétálgatok Budán a Sas-hegyen, ahol egy kertes házban élünk, vagyis a kerti munkák is kellemes időtöltést jelentenek.

Fia is bariton

Sólyom-Nagy Sándor 1941-ben született Siklóson (a Sólyom előnevet 1972-ben vette föl). A Zeneművészeti Főiskola ének-opera szakán végzett 1966-ban. Rögtön a Magyar Állami Operaház magánénekese lett, 1986-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára volt, mindkét területen 2011-ig tevékenykedett. Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas, 2007 óta az Operaház örökös tagja. Felesége Pogány Imola zongoraművésznő, fiaik ikek, Péter informatikus, Máté bariton operaénekes (40), lányuk, Fanni (30) színházi szervező és négy unokájuk is van.