ormánság

2018.02.06. 17:30

A mesebeli hármas úton haladva a magyar falu csodáihoz jutunk

Az Ős-Dráva Látogatóközpont évente több mint tízezer látogatót fogad, s nem véletlenül, hiszen a városi családok rácsodálkozhatnak itt a magyar falu, azon belül is elsősorban az Ormánság minden különleges állatára, a hétköznapi munkafolyamatok ízére, érdekes elemeire.

Mészáros B. Endre

Szaporca Rengeteg látnivalót kínál a Szaporca melletti „mintagazdaság”, így érthető, hogy évről évre több itt az érdeklődő. A 2015-ös nyitás kétharmad esztendejében nem egészen hétezer, egy évre már több mint nyolcezer, tavaly pedig 10397 vendége volt az Ős-Dráva Látogatóközpontnak – tudtuk meg az intézmény vezetőjétől, Wágner László természetvédelmi őrtől.

Elvarázsol a kiállítás

Végigjárva a Látogatóközpontot elsőként egy jókora kiállítótérbe érkezünk. Az Ormánság természeti értékeit és hagyományait megismertető interaktív kiállítás önmagában órákra lefoglal gyereket és felnőttet egyaránt, s nem kell a városi kölyöknek egykori falusi rokonokat felkutatni, ha meg akarják vele ismertetni földműves őseink mindennapi életét, a térségben honos növény- és állatvilágot. Persze előkerülnek itt az Ormánság kultúrtörténeti emlékei és néprajzi értékei is, szóval van miből csemegézni.

A képek, makettek továbbá elröpítik a nézelődőt a mocsárvidékre is, színes madarak közé, ahol vizuális mégis igen valóságos tájakon, víz közeli fás legelőkön és hangulatos ligeterdőkben csatangolhatunk. Itt a másik nagy csoda, hogy nem álom a harmónia a környezettel, gyakorlati példák mutatják meg, miként tudta a falusi élet tiszteletben tartani a természetet, miközben a maga hasznára fordította az értékeit. Aztán végigjárva az épület termeit legfelül a kilátótoronyban zárul a tárlattúra, ahonnan rálátni a bemutatóközpont teljes területére, innen pedig szemügyre vehető, hogy mit érdemes megtekinteni a gyakorlatban is a falusi világból.

Bejárhatjuk a hármas utat

A belső birtokon mesebeli hármas út tárul elénk. Az egyik tanösvényen felfedezhetjük a Dráva természeti értékeit, a másikon a hagyományos gazdálkodás világát, a harmadikon pedig az Ős-Dráva programot. Rendszeresen beleszaladhat itt az ember tematikus programokba is, például madármegfigyelésbe vagy madárgyűrűzési bemutatóba, de szerveznek utakat természetfotózásra, sőt éjszakai túrára is. A hagyományos gazdálkodás tanösvénye különösen ajánlott, mert itt az állattartás, a rétgazdálkodás, a gyümölcstermesztés, a méhészkedés, a kosárfonás, a fűszer- és gyógynövénytermesztés eszközei és szakmai fortélyai ismerhetők meg és kézbe vehetők, kipróbálhatók a tárgyak, eszközök.

Zajlik az élet a majorban

Az út végén a majorban a térségre egykor jellemző régi magyar háziállatokat bemutató épületegyüttes található. Itt ismerhetőek meg azok a ma már ritkán látható állatok, amelyek őseink mindennapi megélhetését segítették: szürkemarhák, mangalica sertések, hucul lovak, régi juh- és baromfifajták (fehér, kendermagos, sárga és fogolyszínű magyar tyúkfajták), kecskék, cikták (tolna-baranyai sváb juhok) hortobágyi racka juhok, parlagi szamarak.

Egy ötven fős turistaszálló is felépül

Alig másfél hónapja jelentették be, hogy 2018 végére új, 50 férőhelyes turistaszállás épül az Ős-Dráva Látogatóközpont szomszédságában. Jelenleg a tervezési munkák zajlanak és a munkaanyag szerint három hatágyas, hat négyágyas szoba, valamint két négyágyas apartman biztosítja majd a félszáz ember elhelyezését, továbbá melegítőkonyha is készül. Az épület villamosenergia-ellátását, valamint a teljes hőigényt napelemek fogják biztosítani, a fürdésből származó szennyvizet szürkevízként a wc-k öblítésénél újrahasználják, az innen kikerülő szennyvizet pedig egyedi szennyvíztisztítóval ártalmatlanítják. A kivitelezési munkák 2018. december 31-ig zajlanak le.

Gyerektúrákat indítanak tavasz előtt

A február-március többnyire az iskolai osztályoké az Ős-Dráva Látogatóközpontban, ahol izgalmas akciós programok várják ilyenkor a fiatalokat. A Dráva élővilágának bemutatásával kezdődik a kalandos utazás, a gyerekek megismerhetik az ártéri élet fortélyait. Ezt követően madárhangok és állatnyomok között barangol a gyerekcsapat, megtudhatják, hogy milyen a hangja a vízicsibének, a zöld küllőnek és megtanulják azt is, hogyan lehet megkülönböztetni a róka lábnyomát a kutyáétól. Megsimogathatják az őshonos magyar háziállatokat, bejárhatják a hagyományos gazdálkodás tanösvényét és megbarátkozhatnak a szürkemarhákkal, a hucul lovakkal, a parlagi kecskékkel, a baromfiudvar lakóival.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában