pécs

2018.03.10. 07:00

Társasházi lakások lesznek a Munkácsy- rendelőintézet helyén

Lakások és üzletek vagy irodák épülhetnek a volt Munkácsy Mihály utcai rendelőintézet helyén. Tavasszal indul az építkezés, a lakások harmada már elkelt.

Zsigmond József

Tavasszal kezdődnek a munkálatok az évek óta üresen álló Munkácsy Mihály utcai rendelőintézet épületében. Információnk szerint év végére a munkák befejeződnek, várhatóan jövő év elején kezdődnek a műszaki átadások. Úgy tudjuk, a mostani befektető több mint egy éve vásárolta meg a háztömböt, ahová új lakásokat, a földszinti részen üzleteket vagy irodákat alakítana ki.

Az első ütemben huszonhét új építésű, prémium minőségű lakást és öt üzlethelyiséget, vagy irodát hoznának létre. Az épületet nem bontják le, csak és kizárólag a szerkezete és a födém marad meg, minden más teljesen új lesz, beleértve a tetőt is. A háztömbben a kicsi, harminc négyzetméteres garzonlakásoktól, a nagyobb háromszobásig minden megtalálható lesz. A belső udvarban parkolókat alakítanának ki, fásítanának és az alsó lakásokhoz belső kertek társulnának. Úgy tudjuk, a lakások egyharmada már elkelt, a vásárlók magyar állampolgárok voltak.

A rendelőintézetet közel tíz éve ürítették ki, azóta üresen áll. Az épület állaga évről-évre romlott, a város egyik szégyenfoltja volt. Többször lapunk hasábjain is beszámoltunk róla, hogy a nyári viharok miatt ablaküvegek törtek ki, és zuhantak a járdára. Szerencsére sérülés egyik esetben sem történt.

Egy titokzatos spanyol befektető a 2010-es évek előtt bejelentkezett az ingatlanért, amit egy nagyobb csomagban vásárolt meg, többek között a Magasház, Áper-laktanyával együtt. Nagy terveket szövögettek, a Magasház helyére egy felhőkarcolót álmodtak, a rendelőintézetet luxusszállodává alakították volna. Múltak az évek, a terveket por lepte be, ám a kivitelezési munkák egyelőre egyik helyen sem indultak el.

A Magasház már a múlté, régebbi fotókon, videókon nézhetjük meg, hogy nézett ki. A lebontásáig hosszú-hosszú idő telt el, a helyére játszóteret terveznek. Most végre a belváros egyik leglepusztultabb épülete is megszépülhet 2018 végére.

Árverésre vitték, sikeres volt a licit

Árverésre bocsátotta a pécsi önkormányzat a Munkácsy Mihály utca 13. szám alatti, raktár megnevezésű ingatlant. A több mint ötszáz négyzetméter nagyságú, 295 négyzetméter felépítménnyel rendelkező, helyi jelentőségű védett ingatlant harmincnyolcmillió-hatszázötvenötezer forint plusz áfáért, azaz közel ötvenmillió forintos induló vételáron hirdették meg. Az önkormányzat sajtóosztálya lapunk megkeresésére közölte, hogy az ingatlan a meghirdetett áron került értékesítésre, mivel egy ajánlattevő volt. Tavaly év végén az önkormányzat szintén árverésen szerette volna értékesíteni a volt bőrklinika ingatlanát, a kikiáltási ára közel egymilliárd forint volt. A liciteljáráson való részvétel feltétele lett volna a kikiáltási ár tíz százalékának megfelelő összeg ajánlati biztosíték jogcímén történő átutalása a pécsi önkormányzata számlájára. A liciteljárás akkor eredménytelenül zárult, ugyanis ennek az ingatlannak az esetében értékelhető ajánlatot egyetlen érdeklődő sem tett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában