Pécs

2018.05.09. 11:00

Stark András nevét viseli a moziterem

Dr. Stark András nevét viseli a jövőben a pécsi Apolló mozi nagyterme.

Sz. M.

A tavaly december elején, tragikus hirtelenséggel elhunyt pszichiáter május 4-én, azaz pénteken ünnepelte volna hetvenedik születésnapját, ezért a moziterem névadó ünnepségére is ezt a napot választották.

– Ha valaki, akkor ő biztosan kézzel lábbal tiltakozna az ötletünk ellen – mondta el a péntek délutáni összejövetelen Varga Gabriella, az Apolló mozit működtető alapítvány vezetője. – Viszont, ha már sajnos így hozta az élet, azt gondoljuk, hogy senki sem méltóbb arra, hogy a mozi nagyterme a nevét viselje, mint András. A legendás dr. Stark Filmklub ezek között a falak között kelt életre, mi pedig most azzal, hogy András neve felkerül a terem bejárata fölé, szeretnénk visszaadni valamit abból a rengeteg élményből, amit tőle kaptunk.

A névadó ünnepség zárásaként a megjelentek egy Stark Andrásról összeállított vetítést nézhettek meg, a születésnapos tiszteletére egy pohár pezsgővel koccintottak, immáron a dr. Stark Teremben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!