Kutyatár

2018.07.31. 17:30

Pécsi kutyás Top10: keverékek, yorkshire terrierek és német juhászok az élen

A Pécsett tartott több mint kilencezer kutyából több mint kétezer keverék, nagyon népszerűek a yorkshire terrierek és a német juhászok.

bama.hu

Most a kistestű kutyák a kelendőek Nyugat-Európában. Ebbe a sorba tartozik például a yorkshire terrier (képünkön) vagy a basset hound is

Azt már korábban közölte a városháza, hogy a tavaly befejeződött pécsi ebösszeírás eredményeként mintegy tízezer kutyát vettek nyilvántartásba. A bama.hu érdeklődésére viszont most azt is nyilvánosságra hozták, milyen fajtákból áll össze a pécsi kutyatár.

A listából kiderül, hogy a legnépesebb csoport, több mint kétezer eb, keverék.

A második helyre a yorkshire terrierek futottak be, minden bizonnyal a lakásokban élő kutyabarátoknak köszönhetően.

Talán némiképp meglepőnek tűnhet, hogy a harmadik legkedveltebb fajtának a német juhászok bizonyultak.

Az élmezőnyt a bischon havanesek, a pulik, a golden retrieverek és a magyar vizslák követik, a tízes sort a csivavák, a golden retrieverek és az amerikai staffordshire terrierek zárják.

Az összesítés eredményéből látszik, hogy a korábban slágerfajtának számító kutyák sokat veszítettek népszerűségükből, például a skót juhászok és a dalmaták – úgy tűnik, régen szerepelt a televíziók műsorán a 101 kiskutya és a Lassie hazatér.

Velük ellentétes utat járnak be viszont a magyar kutyafajták, ismét egyre többen döntenek mellettük.

A magyar vizsla mindig is népszerű volt (kedvelőik körében ma is él a mondás, hogy van A vizsla, aztán a többi kutya...), de megfigyelhető, hogy a kilenc magyar kutyafajta szinte mindegyike felzárkózott a középmezőnyhöz Pécsett is.

Pulik mellett kuvaszokat, komondorok is tartanak a megyeszékhelyen, de mudit és pumit, sőt, még erdélyi kopót is .

Aki pedig tudni szeretné, hogy is néz ki pontosan a csehszlovák farkaskutya vagy a kaukázusi medveölő, annak is érdemes nyitott szemmel járkálnia Pécsett, hiszen ezekből a ritkának számító fajtákból is van egy-egy példány a városban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!