oktatás

2018.08.28. 20:00

Átalakul a szaknyelvi képzés rendszere a BTK-n

A Bölcsészettudományi Kar Kari Tanácsa az 54/2018. határozatával 2018. július 1-jei hatállyal megszüntette az Idegennyelvi Szaknyelvoktató Központot.

M. Z.

Idegen nyelvû oktatás

A korábbi bölcsészet- és társadalomtudományi területen folyó felsőoktatási szakképzések – amelyeknek szerves része volt a szaknyelvi képzés – kivezetésre kerültek a képzési portfólióból. A legtöbb alapképzési szak esetében a szaknyelvi felkészítés viszont nem része a képzési és kimeneti követelményeknek. 2020-tól a nyelvvizsga már nem kimeneti, hanem felvételi követelménnyé válik, így az elkövetkezendő időszakban a megszüntetett szervezeti egység már nem tudja betölteni korábbi szerepét.

Bereczkei Tamás, a kar dékánja a döntéssel kapcsolatban a következőket nyilatkozta: „Régóta érlelődő döntés volt a Központ megszüntetése, pontosabban az általa végzett feladatok átszervezése, mellyel egy összetett problémát szerettünk volna kezelni. Egyrészt előre tekintettünk, hiszen a nyelvi követelmények fokozatosan beépülnek a felvételi kritériumok közé, másrészt pedig a lektorátusi kollégákra fokozott igény mutatkozott más – BTK-s és egyéb – szervezeti egységekből, ráadásul sok esetben összegyetemi funkciókat láttak el, és az általuk képzett hallgatóságnak az utóbbi időszakban már csak egy kisebb részét képezték a bölcsészek.”

A Központ legfontosabb kurzusait, mind a hallgatók, mind az oktatók nyelvi továbbfejlesztése tekintetében egyébként megtartják a karon, csak – a szervezeti racionalizálás részeként – az idegennyelvű oktatásban részt vevő intézetek égisze alá csoportosítják.

Eljárt az idő?

Vége a kilencvenes éveknek, és nem jön újra el? Az ezredfordulón, a PTE megalakulásakor virágzott a bölcsészkar, jó volt oda járni, ott oktatni. Az azóta eltelt majd két évtized során az Ifjúság útján mintha egy kicsit lassabban haladt volna az idő, mint a környező világban, és mára kevéssé tűnik fenntarthatónak a kar berendezkedése. A mostani vezetés ezt felismervén, súlyos, de szükséges lépéseket foganatosít, például a képzési portfólió átszervezésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!