Pécsvárad

2018.08.23. 18:30

Táborzáró koncert a zeneiskola vonósaival

Idén is sikerült pályázati források segítségével megrendezni a gyerektábort, amin minden évben a pécsváradi zeneiskola vonósai vesznek részt.

H. Zs.

Immár hagyomány, hogy a pécsváradi zeneiskola hegedűsei minden évben a Dombay-tónál táboroznak augusztus közepén néhány napot. Az idei tábort pályázati forrásból sikerült összeállítani, így a szállást és az étkezést is ingyenesen tudták biztosítani a gyerekeknek a szervezők.

Naszvadiné Podányi Eszter tanárnő évről évre vállalja a táboroztatást, és türelemmel oktatja a gyerekeket, illetve ezen túlmenően összeállítja, előkészíti és betanítja a táborzáró műsort, ahol a 6 évestől a 21 évesig mindenki egyszerre áll a színpadon és tudásának javát adva közösen zenél. Idén Vida Lóránt, a zeneiskola igazgatója is csatlakozott a táborozók zenekarához, a hiányzó csellistát pótolta a zárókoncerten. A tábor színpadán megtartott rendezvényen a szülők és családtagok tapssal ünnepelték a fellépőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!