Szamba

2018.09.04. 12:30

A táncosokra egy évet várniuk kell a pécsieknek

Finanszírozási okok miatt idén elhalasztják a Pécs City Karnevált.

Zs. J.

Tavaly szeptember közepén (ahogy a korábbi években is) színes kavalkád vonult végig a belvárosban – ekkor tartották a Pécs City Karnevált. Jelmezes fiatalok, zenészek és szambatáncosok lepték el az utcákat, igaz, akkor egy hatalmas vihar egy fél órára megálljt parancsolt a karneválnak, de a lezúduló eső elvonulta után visszatért a tömeg.

– Hat év alatt egyszer maradt el a rendezvényünk, 2014-ben, akkor szervezési nehézségek miatt – mondta el lapunknak az egyik ötletgazda és egyben szervező Ertl Dániel, aki Soltész Péter barátjával közösen szervezi évek óta a Pécs City Karnevált. – Sajnos a büdzsé most nem állt össze, talán az egyharmada lett volna csak meg a szükséges költségvetésnek. Így az ideit finanszírozási okok miatt elhalasztjuk.

Mint a szervezőtől megtudtuk, szeretnék ha jövőre újra a karneválozókról szólna minden. Ennek az anyagi hátterét megpróbálják minél hamarabb előteremteni, hogy a tavasz már csak a finomhangolásról, az előadók, zenekarok meghívásáról szóljon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!