Siklós

2019.02.28. 18:20

Munkába állt az új szervezet

Megalakult a Várunkért és Városunkért Egyesület Siklóson, a pártoktól független civil szervezet célja, hogy párbeszédet teremtsen a különböző szervezetek között.

Zs. K.

– Úgy látjuk, hogy a város minden szegmensét érintően hiányzik az érdekképviselet, nincs párbeszéd a Siklós városát alkotó szervezetek, területek között. Ezt próbáljuk áthidalni és megoldásokat keresni különböző problémákra – mondta Bohár Ervin, az egyesület elnöke.

Már a szervezet megalakulását is aktív munka előzte meg, a napokban pedig témacsoportok szerint kollégiumok alakultak. Az oktatási, a civil szervezetek, a turizmus, a vállalkozói és a mezőgazdasági kollégiumok feladata, hogy az adott terület problémáit és igényeit felmérjék és ezekre különböző szakemberekkel és a területen dolgozókkal együttműködve megoldást találjanak.

A javaslatokat Mojzes Tamás önkormányzati képviselő segítségével tolmácsolják majd a városvezetés felé, illetve más segítséget, forrást is próbálnak találni a felmerülő igényekre. Az oktatási kollégiumunknak sikerült három zöldkártyás tanfolyamot Siklósra hozni, amely a több mint százezer helyett csupán pár ezer forintba kerül majd a részt vevő mezőgazdászoknak, erdészeknek és élelmiszer-feldolgozóknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!