Bázis

2019.04.03. 17:25

Az önkéntesek segítő támogatására mindig számítani lehet

Önkénteseiről készül adatbázis Bólyban, így a jövőben célzottan, előre tervezhetően lesz igénybe vehető a nélkülözhetetlen segítség.

W. K.

Különféle programok, rendezvények szervezését, lebonyolítását rendszeresen segítik önkéntesek a városban – most nyilvántartásba vennék őket, az elkészülő adatbázisból így láthatóvá válik, hogy ki, mikor, milyen feladatokat tud vállalni.

A Bólyi Kulturális Egyesület – amely 1994-ben alakult meg, és célja a helyben működő amatőr csoportok, többek közt kórusok, zenekarok, színjátszó kör, csillagász szakkör, gyermektánccsoport tevékenységének, képviseletének összefogása, a hagyományok ápolása – és a település tízéves kortól várja az önkéntesek jelentkezését.

– Többek közt rendezvények előkészítésében, például termek berendezésében, turistacsoportok kalauzolásában, különféle programok lebonyolításában hosszú ideje számíthatunk a városban élő idősek, fiatalok segítségére. A gyerekek jellemzően dekorációk elkészítésében, különböző műsorokon fellépésükkel tudják kivenni részüket a feladatokból – hangsúlyozta Rafa-Gyovai Dániel, az önkéntesek munkáját koordináló Erzsébet Vigadó vezetője. – A most készülő adatbázis megléte nemcsak egyes pályázatok elbírálásánál jelenthet előnyt, de a szervezést könnyíti majd meg elsősorban: felhívásunk szerint várjuk az önkéntesek jelentkezését tízéves kortól. Egy űrlap kitöltésére kérjük őket, amelyen megjelölik, hogy miben tudnának a város segítségére lenni, és azt is, hogy az év során mely időpontokban érnek rá. Így előre tervezhetővé válik, hogy mely rendezvények, programok azok, amelyek előkészítésében, lebonyolításában számíthatunk a munkájukra. (Jelentkezési lap az Erzsébet Vigadóban vagy az [email protected] címen kérhető.)

Lehetőségeket kínálnak a fiataloknak

A helyi munka-, illetve vállalkozási lehetőségekről tartanak fórumot április 6-án, most szombaton, 9 órai kezdettel az Erzsébet Vigadó mozitermében – a bólyi önkormányzat az „Itthon Bólyban” projekten keresztül kívánja a helyi vállalkozásokat megismertetni a fiatalokkal, továbbá egyéni és csoportos tanácsadás keretében vállalkozási ismereteiket bővíteni, üzletviteli tanácsadást nyújtani. Az első fórum során beszélnek a helyi lehetőségekről, felmérik az igényeket azért, hogy személyre szabottan tudják segíteni az érintettek elhelyezkedését, vállalkozóvá válását. A program során Hárs József, Bóly polgármestere ismerteti az „Itthon Bólyban”program célját, tartalmát, a projekt városi szintű kereteit, egyben a város fő foglalkoztatási profiljaiba is – az ipari park legprosperálóbb cégeiről, a mezőgazdasági munkaadókról, az önkormányzat cégeiről, intézményeiről mint foglalkoztatókról – bepillantást nyerhetnek a résztvevők. A fórum az egyéni és csoportos tanácsadásra történő igényfelméréssel zárul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!