körkép

2019.04.23. 07:00

Egyre kevesebb bűncselekményt követnek el Pécsen

Korontos Zoltán r. ezredes, pécsi rendőrkapitány a legutóbbi közgyűlésen megtartotta szokásos beszámolóját a rendőrség tavalyi évi munkájáról. A testület kiemelt céljai között 2018-ban is elsősorban a lakosság szubjektív biztonságérzetének erősítése, az illegális migráció elleni hatékony fellépés és a közlekedésbiztonság javítása szerepelt. Ez utóbbi területen minden erőfeszítés ellenére nem javultak a mutatók.

HLB

Fotó: BMRFK

A főrendőr beszéde elején kiemelte, már évek óta hangsúlyozza, hogy a bűncselekmények számának csökkenése valamikor meg fog állni, szerencsére tavaly az adatok cáfolták előrejelzését. A rendőri eljárásban regisztrált összes bűncselekmény száma tovább csökkent az előző évhez képest (3168-ról 2970-re). Ezzel a csökkenés átlépte a lélektani határt, sőt, 2019 első negyedévének adatai további csökkenést mutatnak.

Némileg disszonánsnak tűnik a közterületen elkövetett bűncselekmények száma, itt emelkedés volt tapasztalható, de az ok világos.

– A büntetőeljárási törvény tavaly július elsejei változása miatt a statisztikai számbavételezés rendje is változott. A közterület fogalmának megváltozása emelte az ilyen típusú jogsértések számát. A közforgalom számára megnyitott magánterület bekerült a közterület fogalmába – mondta az ezredes. (2017-ben 720, tavaly 896 ilyen jellegű bűncselekmény történt Pécsen.)

Korontos szerint Pécs népessége egy év alatt érdemben nem változott, így a százezer főre jutó bűncselekmények száma is kedvezően – a két évvel ezelőtti 2110-ről 1993-ra – alakult. Alapvetően 14 kiemelt bűncselekménytípus határozza meg a lakosság szubjektív biztonságérzetét, ezek összességében csökkenő tendenciát mutatnak.

– Emberölés nem történt városunkban, és a testi sértések száma is érzékelhetően csökkent, csakúgy, mint a súlyos testi sértések mennyisége. Halált okozó testi sértés évek óta nem volt. A kábítószerrel való visszaélések kapcsán óriási a látencia, nehéz felderíteni a drogterjesztő csoportokat – fogalmazott a rendőrkapitány.

Ami a kiskorú veszélyeztetése elnevezésű bűncselekménytípust illeti, ez nagyon szenzitív területnek számít. Tavaly tíz eset történt, ami ugyan kedvező adat – bár egy is sok. Jelentősen visszaesett a garázdaságok száma (229-ről 191-re), és az autólopások tekintetében is teljesen élhető város Pécs.

– Mindössze három autó tűnt el, ebből kettő olyan állapotban volt, hogy kivonták volna a forgalomból (lehet, hogy egyszerűbb volt a tulajnak bejelenteni a lopást, mint kivonni a forgalomból), egy esetben egy elvesztett kulccsal nyitották fel és vitték el a járművet – hangsúlyozta, megemlítve, hogy a lakásbetörések esetében is előrelépés történt, néhány bűnözői csoportot sikerült felszámolni. Szintén kevesebb lopás történt, ugyanakkor sok problémát okoznak a motiválatlan rongálások, hiszen nem lehet rájuk felkészülni. (Ezért is emelkedett 121-ről 133-ra az ilyen jellegű jogsértések száma.)

2018-ban húsz húsz rablást követtek el, ez az elmúlt tíz év második legalacsonyabb száma. A felderítési mutató 95 százalék, azaz tizenkilenc elkövetőt sikerült rács mögé juttatni, a maradék egy esetben is csak a bizonyítás nehézsége miatt maradt el a felelősségre vonás.

A közlekedésbiztonság területén sajnos nem ennyire jók a mutatók. Emelkedett mind a súlyos, mind a halálos kimenetelű balesetek száma. Összesen 247 személysérüléses közlekedési baleset történt, ebből öt volt halálos, 69 súlyos, míg 172 esetben könnyebb sérülést szenvedtek az érintettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!