fejlesztés

2019.04.16. 17:30

Várja a kirándulókat a mohácsi katamarán – videó!

Felavatása után Eszékre vitt az első útja a Mohács I katamaránnak. A kirándulás alatt a résztvevők számos információt megtudhattak a hajó egyedülálló tulajdonságairól és készítésének folyamatáról is.

Zs. K.

A mohácsi városvezetésnek régi álma volt, hogy a város rendelkezzen egy jobb kirándulóhajóval, amely legalább egy busznyi ember szállítására alkalmas.

– Szeretnénk bemutatni azt a csodálatos természeti környezetet, amelyben városunk elhelyezkedik – mondta Szekó József, Mohács polgármestere a Mohács I katamarán átadási rendezvényén.

A hajóavatás, szalagátvágás után a város vezetője a fedélzetre invitálta a résztvevőket, a hajóval pedig egészen Eszékig utazhattak a meghívottak.

A horvát testvértelepülés vezetői, illetve a projekt megvalósításában részt vett dolgozók, turisztikai szakemberek és a hajót üzemeltető Mohácsi Városgazdálkodási és Rév­hajózási Nonprofit Kft. munkatársai mellett lapunk munkatársa is elkísérhette első kiránduló útjára a katamaránt.

– Magyarországon ez az egyetlen ilyen típusú vízi jármű, ebből adódóan utasainknak soha nem tapasztalt élményben lesz részük – mosolyogtatta meg az utasokat Götli Gábor hajóskapitány. Az információ viszont valós, hiszen a Mohács I kizárólag magyar tervezésű, magyar építésű katamarán, amely nagy sebességgel közlekedik. A két, 370 lóerős motor 544 kW teljesítmény leadására képes. Nem mondhatjuk, hogy gyors hajó, mert a sebessége a 40 kilométert nem haladhatja meg, ugyanis az ennél gyorsabban közlekedő hajóra szigorúbb szabályozások vonatkoznak.

A kötelező személyzete két fő, a hajókezelő és gépkezelő matróz. A vezetőfülkében a kapitányt szinte az egész út alatt körülvették az utasok, akik érdeklődve kísérték figyelemmel a rádiós bejelentkezéseket is.

Szekó József elmondta, vízi útjai során azt látta, hogy 20-30 millió forintért ötvenéves, vagy annál idősebb hajókat lehetett volna megvenni és utána azokat még nagyon sok pénzért felújítani.

– Szakemberekkel arra jutottunk, hogy célszerűbb építeni egy hajót. Úgy gondolom, hogy a megyei turisztikai csomagajánlataink a pécsi-villányi-harkányi turisztikai programokon felül előbb-utóbb kihagyhatatlan eleme lesz egy mohácsi hajókirándulás – mondta a városvezető. Az üzemeltetésről elmondta, egyelőre óradíjban határozzák meg a katamarán bérlését.

– Igyekszünk egy olyan induló árat meghatározni, ami kellően vonzó ahhoz, hogy minél többen igénybe vegyék. Ha például 60 ezer forintban határozzuk meg a hajóbérlés óradíját, akkor az 50 utas részvételével 1200 Ft óránként – magyarázta a polgármester.

Vukovárig is utazhatunk az új hajóval

A Mohács I az Interreg határon átnyúló projekt elemeként bruttó 207 millió forintból, 39 millió forint önrész mellett készült el. Az idegenforgalom szempontjából is mérföldkőnek számító vízi járművel lehetővé válik a hazai és a horvátországi Duna-szakasz, valamint Dráva-szakasz bejárása, megtekintése. A hajó neve, a Mohács I. arra utal, hogy az önkormányzat reményei szerint lesz majd kettő, esetleg három is. A túrázóknak fontos információ, hogy a hajóval 10-15 kerékpár is kényelmesen szállítható, így kombinálhatók a programok szárazon és vízen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!