Pécs

2019.06.25. 07:00

Sokan választják idén is a városi napközit

Az idei nyáron is hat héten keresztül várja a városi napközi az általános iskolás gyermekeket Pécsen. A program minden évben népszerű, sokan igénybe veszik, és ez most sincs másként.

Mészáros Rita

A nyári szünet beköszöntével sok szülőnek okoz fejtörést, kire bízza a gyermekét, miközben ő dolgozik. A megyeszékhelyen erre kínál megoldást a nyári városi napközi, amely idén is hat héten keresztül, június 17-től egészen július 26-ig várja a gyermekeket. A tábor heti turnusokban működik, de vannak olyan fiatalok is, akik több héten keresztül is részt vesznek a programokon.

– A napközibe a hét és tizennégy év közötti gyermekek jöhetnek – tudtuk meg Pavlovics Attilától, a Pécsi Kulturális Központ igazgatóhelyettesétől. – Jelentkezni minden hétfőn és kedden délelőtt és délután, szerdán pedig csak a dél­előtti órákban lehet a következő heti napközire.

A részvételi díj egy hétre 2500 forint, ez egy úgynevezett kulturális hozzájárulás, amiből a programok költségét fedezik. A tábor ideje alatt napi háromszori étkezést biztosítanak, tízórait, ebédet és uzsonnát kapnak a gyermekek. Ennek díja szintén 2500 forint hetente, azonban a nem pécsi iskolába járóknak valamivel magasabb díjat kell fizetniük. Aki pedig az iskolában is támogatott étkezésben részesül, az ezt itt is megkapja. A napközi eddig a Pécsi Kulturális Központban volt, idén először azonban az intézményhez tartozó Apáczai Művelődési Házban tartják.

– Itt több a lehetőség – magyarázta az igazgatóhelyettes. – Igénybe tudjuk venni az iskola tantermeit, de itt van a Nevelési Központ uszodája, a sport­egysége, az étterem is közel van, ezért úgy néz ki, megfelelő ez a helyszín.

A napköziben ezen a héten 148 gyermek volt, jövő héten pedig 152-en lesznek, ebből is látszik, hogy még mindig nagy a népszerűsége. A gyermekeket csoportokra osztják, minden csoportra két pedagógus és egy középiskolás segítő diák vigyáz. Minden hétfőn védőnő vizsgálja meg a fiatalokat, aki a kirándulásokra is elkíséri őket. A programok reggel nyolctól délután négyig tartanak, felügyeletet viszont reggel hattól egészen este hatig biztosítanak.

Aktívan töltik az időt a gyermekek

A napközi programjait közművelődési szakemberek állítják össze úgy, hogy lehetőleg minden héten legyen valami újdonság. Sok helyre eljárnak a gyermekek, van, hogy tekézni mennek, jó idő esetén kirándulnak vagy lovas programon vesznek részt. Minden kedden sportfoglalkozások vannak, ehhez a Nevelési Központ sportegységét veszik igénybe. Emellett vannak kézműves és zenés foglalkozások is, a minap pedig középkori csemegék elkészítésében segédkeztek a fiatalok. A napköziben tehát figyelnek arra, hogy aktívan töltsék el az időt a gyermekek. A szünidőben a Pécsi Kulturális Központ különböző szaknapköziket is tart, lesz például vasútmodellező tábor, de külön a tinilányoknak is szerveznek Csak csajok tábort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!