Mohács

2019.07.07. 11:40

Rengeteg színvonalas programmal várnak

Nem lesz uborkaszünet Mohácson a nyáron sem: augusztus végéig több nagyobb rendezvénnyel, fesztivállal szórakoztatják a város közönségét, és a látogatóba érkezőket.

M. B. (Forrás: Mohácsi Újság.hu)

Fotó: Laufer László

Sokáig csak a busójárás és a Nepomuki-ünnepség számított kiemelt rendezvények Mohácson, az utóbbi években azonban már egyre több új programmal, fesztivállal is csalogatják a szervezők a város lakóit, és persze a távolabbról érkezőket. A nyár ebből a szempontból ezúttal is igen sűrűnek ígérkezik, most hétvégétől augusztus végéig majd’ minden hétre esik legalább egy, sokak által várt rendezvény. A kínálat bőséges, a programokból így biztosan mindenki talál majd magának kedvére valót.

Az Aratónapon egy régi, igen fáradságos, akkor még kézzel végzett munkát mutatnak be a hagyományok őrzői, dallal, vidámsággal fűszerezve. Erre július 13-án kerül sor.

Harmadik alkalommal rendezi meg július 20-án a Dunamenti Halfesztivált a német nemzetiségi önkormányzat – a hamisítatlan illatfelhő, a remek hangulat, a millió ismerős felbukkanása idén is garantált.

Az augusztus a már akár cégér nélkül is működő babfőző-fesztivállal indul 3-án, minden bizonnyal idén is rekordok dőlnek meg az eseményen.

A nyári rendezvények sorát az augusztus 16-án kezdődő, s összesen négy napig tartó Nemzetközi Néptánc Fesztivál zárja majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!